Bajnokok Ligája: mindhárom lecserélt firenzei játékos megsérült

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 10:45
Címkék
A DVSC–Fiorentina mérkőzésen a vendégek mindhárom cseréjét a kényszer szülte. Elképzelhető, hogy Cesare Prandelli vezetőedzőnek sérülés miatt nélkülöznie kell a lecserélt futballistákat a Napoli elleni hétvégi bajnokin.

Cristiano Zanetti a szünet után már ki sem futott a pályára, sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot. A középpályás a csapat egyik alapemberének számít, szinte mindig a kezdőcsapatban kap helyet, így a mesternek főhet a feje, hogy kivel pótolja, ha esetleg nem épül fel a vasárnapi bajnokira.

A firenzei szakvezető másik két cseréje is kényszerből született, hiszen Dario Dainelli és az argentin Mario Alberto Santana is kisebb izomsérülés miatt fejezte be idő előtt a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
26 perce

Otthagyja az Euroligát a 11-szeres német bajnok

Kosárlabda
40 perce

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
1 órája

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik