Bajnokok Ligája: Feczesin csalódott, és két hét múlva játszana

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 23:22
Címkék
A DVSC egy felejthetetlen mérkőzésen 4–3-ra kikapott a Fiorentina elleni BL-meccsen. A debreceniek sérült csatára, Feczesin Róbert csalódottan nyilatkozott a találkozó után a Nemzeti Sport Online-nak.

„Buta hibákból elkerülhető gólokat kaptunk, ezért csalódott vagyok. Ennek ellenére úgy gondolom, elöl remekül játszottunk, megvoltak a helyzeteink, és három gólt is lőttünk. A szünetben azt hittem, egyenlíthetünk, és a végén ez tényleg csak egy hajszálon múlott" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Feczesin Róbert.

„Nagyon várom már, hogy ne csak a lelátóról, hanem a pályán is segíteni tudjak a csapatnak; ha minden jól megy, két hét múlva visszatérhetek" – tette hozzá a sérült csatár.

Legfrissebb hírek

Serie A: az Udinese otthon kapott ki az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
8 perce

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
27 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
36 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik