Fodor: Nem tudtunk teljesen felpörögni

2009.09.30. 10:13
Címkék
Fodor Marcell, a Debrecen védője a Lyon ellen 4-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, úgy érzi, nem sikerült teljesen felpörögnie a csapatnak tegnap a Puskás Ferenc Stadionban. A meccs statisztikái alapján nem volt négygólos különbség a két együttes között, persze a játék képe mást mutatott.
Czvitkovics próbálkozott a lövésekkel, de nem sikerült betalálnia (Fotó: Reuters)
Czvitkovics próbálkozott a lövésekkel, de nem sikerült betalálnia (Fotó: Reuters)

„Minden tőlem telhetőt megtettem, de nagyon nehéz helyzetben voltam, mert az ellenfélnél rendkívül dinamikus játékosok futballoznak. Többet is kiadhattunk volna magunkból, de nem sikerült százszázalékosan felpörögnünk" – értékelte a négygólos vereséget Fodor Marcell.

A Loki védője jól látta, a Lyon sokkal dinamikusabban játszott, mint a magyar együttes, bár a statisztikai adatok alapján nem volt négy góllal jobb a Debrecennél.

A franciák többet birtokolták a labdát (54 százalék), de csak eggyel többször lőttek kapura. Ami még meglepőbb: a Loki hét alkalommal találta el a kaput, míg a Lyon futballistái csak eggyel többször: nyolcszor.

„Már a sorsolásnál mondtam, hogy a Lyon fogja megnyerni a csoportot, mert ők a legerősebbek. Ezt pedig fényesen igazolták a mostani mérkőzésen. A legnagyobb erényük az, hogy jól használják ki a helyzeteiket. Személy szerint örültem volna, ha az egyik lehetőségemből betalálok, ezen az estén azonban ez nem sikerült" – mondta a találkozót követően Czvitkovics Péter, aki öt lövéséből háromszor találta el a kaput.

A statisztikai adatok ellenére a mérkőzés összképe alapján reális volt a 4-0-s vendégsiker, és igaza lett a Debrecen játékosainak, akik nehezebb mérkőzésre számítottak a Lyon ellen, mint Liverpoolban.


EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Debrecen–Lyon 0–4 (Källström 3., Pjanic 13., Govou 24., Gomis 51.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 2 2 0 0 5–0 +5 6
2. Fiorentina 2 1 0 1 2–1 +1 3
3. Liverpool 2 1 0 1 1–2 –1 3
4. Debrecen 2 0 0 2 0–5 –5 0
A TOVÁBBI MENETREND
Október 20., kedd (20.45)
Debrecen–Fiorentina
FC Liverpool–Olympique Lyon
November 4., szerda (20.45)
Fiorentina–Debrecen
Olympique Lyon–FC Liverpool
November 24., kedd (20.45)
Debrecen–FC Liverpool
Fiorentina–Olympique Lyon
December 9., szerda (20.45)
FC Liverpool–Fiorentina
Olympique Lyon–Debrecen

 

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
4 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
5 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
6 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
6 órája