„Jól szervezett csapat ellen győztünk”

2009.09.17. 08:02
null
Rafael Benítez szerint jól szervezett ellenféllel szemben sikerült megszerezni a nagyon fontos három pontot (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool menedzsere, Rafael Benítez a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy nehéz estén van túl csapatával, de a lényeg, hogy Dirk Kuytnak az első félidő hajrájában szerzett találatával győzni tudtak, és nyerő sorozatban vannak.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a DVSC-TEVA a Liverpool otthonánan 1–0-s vereséget szenvedett, amelyet követően a hazaiak menedzsere kiemelte, hogy jól szervezett csapat ellen szerzett értékes három pontot együttese.

„Magabiztosak vagyunk, és nyerjük a mérkőzéseket, ami nagyon fontos a játékosok számára. A Bajnokok Ligája első mérkőzésén mindig a három pont megszerzése a legfontosabb feladat, de a következő mérkőzésen remélhetőleg már jobb játékot is láthatunk csapatomtól" – kezdte nyilatkozatát Rafa Benítez.

„Volt néhány lehetőségünk, de nem éltünk vele, s ezzel nagy nyomás alá helyeztük magunkat a végén" – tette hozzá a „vörösök" menedzsere, aki ez követően kitért a Debrecenre is.

„Keményen küzdő és jól szervezett együttes ellen játszottunk. Túl későn szereztük meg az első félidőben a vezetést, ami még nehezebbé tette a találkozót. A Debrecennek jó játékosai vannak, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz ellenük, és meg is mutatták, hogy jó csapat" – méltatta ellenfelét a spanyol szakvezető.

„Az első játékrészben irányítottuk a játékot, a Debrecennek nem sok lehetősége volt. A második játékrészben már nem tudtuk növelni előnyünket, de így is elégedett lehetek, hiszen megszereztük a három pontot" – értékelte a mérkőzést Benítez.

Amikor arról kérdezték, hogy együttese továbbra is csúcsformáját keresi-e, így válaszolt:

„Nem hinném. Amikor még nincs meg a kellő önbizalom, egyszerűen csak győzni kell. Márpedig mi most győzelmi sorozatban vagyunk" – zárta mondandóját a „vörösök" szakembere.

AZ E-CSOPORT TOVÁBBI MENETRENDJE
 
Szeptember 29., kedd (20.45)
Fiorentina–FC Liverpool
Debrecen–Olympique Lyon
Október 20., kedd (20.45)
Debrecen–Fiorentina
FC Liverpool–Olympique Lyon
November 4., szerda (20.45)
Fiorentina–Debrecen
Olympique Lyon–FC Liverpool
November 24., kedd (20.45)
Debrecen–FC Liverpool
Fiorentina–Olympique Lyon
December 9., szerda (20.45)
FC Liverpool–Fiorentina
Olympique Lyon–Debrecen

 

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
20 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
22 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
26 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
36 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
49 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
1 órája

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
1 órája

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája