A Kop is megtapsolta a magyar bajnokot

2009.09.17. 11:43
Címkék
Bár története első BL-csoportmeccsén vereséget szenvedett a Liverpool otthonában, a Debrecen labdarúgócsapata minden dicséretet megérdemel. Ez az általános vélemény olvasható a legnagyobb angol internetes oldalakon a Loki liverpooli fellépésének másnapján. Az egyik közülük azt is megemlíti, hogy a híres Kop elismerését is kivívták a mindössze egy góllal alulmaradó debreceniek.
A liverpooli szurkolók is megtapsolták a Debrecent (Fotó: Czagány Balázs)
A liverpooli szurkolók is megtapsolták a Debrecent (Fotó: Czagány Balázs)

Az Independent szerint a Debrecen egycsatáros, 4-1-4-1-es felállása nem a látványos játékot szolgálta, ám ezért a magyar csapatot nem lehet elítélni.

A Guardian megemlíti tudósításábani, hogy a Liverpool – bár több lehetősége is volt az első félidőben – nem tudta megismételni a legutóbbi bajnoki fordulóban, a Burnley ellen 4–0-ra megnyert meccsen mutatott teljesítményét, s ennek fő oka az volt, hogy a Debrecen jóval nagyobb ellenállást fejtett ki, mint az angol kiscsapat.

Ugyanitt olvashatjuk azt is, hogy a tízezer fős stadionnal rendelkező Loki nyilvánvalóan nem úgy játszik, mint a híres Aranycsapat, mégis több tiszteletet érdemel annál, mintsem hogy kézlegyintéssel elintézzék.

A Telegraph szerint a debreceniek dicséretet érdemelnek szervezett, lelkes játékukért, amellyel kiérdemelték, hogy a lefújás után tapssal búcsúztassa őket a Liverpool híres szurkolói csoportja, a Kop.

A BBC idézi Rafa Benítezt, aki szerint a DVSC megmutatta, miért is uralja a magyar bajnokságot már évek óta.

Nem tudni, hogy csak az udvariasság beszélt-e Lucas Leivából, ám a Liverpool brazil középpályása sem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel.

„Az első győzelem megszerzése nagyon fontos, ennél csak jobbak leszünk a jövőben. A Debrecen tökéletes volt, remekül játszott, és igencsak megkeserítette az életünket. Minőségi játékosai vannak, erős csapatot alkot."

A rutinos védő, Jamie Carragher a Mirrornak elmondta, hogy nem a legjobb teljesítményüket nyújtották, de csak az eredmény számít, valamint hogy minél előbb biztosítsák helyüket a legjobb 16 között.

Az UEFA hivatalos oldalának tudósítója is méltatja a Debrecent, amely a találkozó végén egy-két alkalommal ráijesztett a hazaiakra, akik azonban nem csúsztak el a banánhéjon, és végül megérdemelt győzelmet arattak.

Az 1–0-s végeredményt hozó mérkőzésről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
16 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
19 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
22 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
32 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
46 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
58 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
1 órája

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája