Gerrard klasszisa döntött a Liverpool javára az Olympique ellen

Vágólapra másolva!
2008.09.16. 22:40
Címkék
A Liverpool hátrányból fordítva 2–1-es győzelmet aratott idegenben az Olympique Marseille ellen a Bajnokok Ligája D-csoportjának 1. fordulójában. Cana még a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, ám Gerrard egy klasszis-, majd egy tizenegyes-találattal előbb egyenlített, majd a győzelmet jelentő gólt is megszerezte. A csoport másik mérkőzésén a PSV hazai pályán kikapott az Atletico Madridtól. Dzsudzsák Balázs végig a holland csapat kispadját koptatta.

OLYMPIQUE MARSEILLE–LIVERPOOL

Átgondolta játékát az Olympique Marseille, az egyszer biztos. A Liverpool elleni találkozó elején nem sokat kockáztatott a francia csapat, leginkább kontratámadásokra rendezkedett be.

A taktikus futballnak pedig meg is lett az eredménye. A 23. percben Benoit Cheyrou parádés mozdulattal, fordulásból indította a kilépő Canát, aki a befejezésnél nagyon higgadt volt. Meg is szerezte a vezetést a Marseille. A gólnál csúnyán beragadtak a liverpooli védők, a francia csapat ezt használta ki.

Bejött tehát az Olympique számítása, a „klasszis faktorral” azonban nem tudott mit kezdeni. A Poolban ugyanis ott volt a világ egyik legjobb középpályása, Gerrard, aki csodaszép góllal egyenlített három perccel később.

A csapatkapitány remekül nyesett a labda alá vagy húsz méterről, ami tökéletes ívben hullott a hazai kapuba. Nem sokkal később pedig már a vezetést is megszerezte Gerrard.

A középpályásnak azonban a 32. percben sokkal könnyebb dolga volt, mint első találatánál, mindössze a Ryan Babel buktatásáért megítélt büntetőt kellett értékesítenie.

A második félidőben mindent megtett a francia csapat az egyenlítés érdekében. Többször veszélyeztetett például a csereként beállt Karim Ziani, de veszélyesek igazából nem a hazai lehetőségek, hanem a Pool kontratámadásai voltak.

Ryan Babel többször is eldönthette volna a három pont sorsát, ám a kapu előteréből mindig hibázott.

Rafa Benítez menedzsernek és a csapatot elkísérő angol szurkolóknak így a mérkőzés végéig izgulniuk kellett, de végül győzelemnek örülhettek.

PSV EINDHOVEN–ATLÉTICO MADRID

A másik mérkőzésen Sergio Agüero a Bajnokok Ligája 2008-09-es főtáblájának leggyorsabb gólját szerezte, amikor a 9. percben Andreas Isaksson kapujába bombázta a labdát.

A 35. percben pedig szintén az argentin csatár volt eredményes, így a vendégcsapat megduplázta előnyét. Agüero hatalmas erejű bombája ragadt bele a hazai kapuba.

A második félidőben pedig végleg elszállt a hazai remény, amikor az 54. percben Maniche egy amolyan csiki-csuki támadás végén közelről volt eredményes.

A találkozón Dzsudzsák Balázs a kispadon kezdett, és ott is maradt a mérkőzés végéig.

BAJNOKOK LIGÁJA


Nézőszám: 48 000
Játékvezető: Konrad Plautz
Asszisztensek: Bernhard Zauner, Armin Eder (osztrákok)

A KEZDŐCSAPATOK
OLYMPIQUE MARSEILLE LIVERPOOL
Mandanda Reina
Bonnart Arbeloa
Zubar Skrtel
Hilton Carragher
Taiwo Dossena
Ben Arfa Mascherano
Mbami Gerrard
Cana Lucas Leiva
Cheyrou Kuyt
B. Koné Torres
Niang Babel
Vezetőedző: Menedzser:
Eric Gerets Rafa Benítez

Gólszerző(k): Cana 23. ill. Gerrard (26., 32. – 11-esből)
Csere: Mbami helyett Valbuena (40.), Ben Arfa h. Ziani (57.), Coné helyett Samassa (75.) ill. Torres helyett Riera (65.), Gerrard helyett Benajun (69.), Kuyt helyett Keane (86.)
Sárga lap: Zubar (31), ill. Skrtel (21.), Lucas Leiva (47.)


BAJNOKOK LIGÁJA


Nézőszám: 28 000
Játékvezető: Roberto Rosetti
Asszisztensek: Alessandro Stagnoli, Sandro Rossomando (olaszok)

A KEZDŐCSAPATOK
PSV ATLÉTICO MADRID
Isaksson Leo Franco
Salcido López
Marcellis Perea
Bréchet Ujfalusi
Pieters Heitinga
Simons Paulo Assuncao
Culina Maniche
Afellay Luis García
Méndez Agüero
Amrabat Simao Sabrosa
Koevermans Forlán
Vezetőedző: Vezetőedző:
Huub Stevens Javier Aguirre

Gólszerző(k): Agüero (9., 36.), Maniche (54.)
Csere: Culina h. Bakkal (46.), Afellay h. Lazovics (70.), Bréchet h. Rodríguez (74.), ill. Forlán h. Pongolle (31.), Agüero h. Raúl Garcia (63.), Maniche h. Banega (65.)
Sárga lap: Bréchet (41.), Méndez (47.), Amrabat (78.), ill. Paulo Assuncao (24.), Perea (86.)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: sorsolnak a Magyar Kupában, Newcastle–Liverpool a PL-ben

Birkózás
1 órája

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen; Az éremtáblázat élén: Magyarország!

E-újság
1 órája

Egy, kettő, három – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Jobb, ha nem jön… – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
1 órája

Vereséggel végződött Piros Zsombor első Grand Slam-meccse

Tenisz
1 órája

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik