Bajnokok Ligája: a CAS szerint is indulhat a Porto

MTI MTIMTI MTI
2008.07.15. 18:00
Címkék
A berni székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette, hogy az FC Porto indulhat a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008–2009-es idényében.
A testület egyúttal elutasította két másik portugál klub, a Benfica és a Vitória Guimaraes az irányú keresetét, hogy az FC Portót a korábbi vesztegetési ügyek miatt zárják ki az európai futball csúcssorozatából. A határozat kedden még csak a CAS internetes honlapján jelent meg, a hivatalos bejelentés a Reuters hírügynökség szerint később várható.A Porto-ügy az után került a Sportdöntőbíróság elé, hogy a portugál együttes említett riválisának elöljárói megfellebbezték az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) másodfokú testületének júniusban hozott, hasonló tartalmú határozatát.Az UEFA fegyelmi bizottsága korábban azért zárta ki a portói csapatot a BL-ből, mert a nemzeti szövetség fegyelmi testülete május elején hat pontot levont a klubtól, mivel a 2003-2004-es bajnoki szezonban játékvezetőket vesztegetett meg, illetve erre tett kísérletet. Az UEFA szabályzata szerint ugyanis olyan egyesület, amely manipulációval került összefüggésbe, nem indulhat a legrangosabb kontinentális sorozatban.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Füchse Berlin–Barca döntő

Kézilabda
1 perce

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
7 perce

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
11 perce

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
30 perce

Megkapja teljes honoráriumát a mellőzött szomáliai bíró

Foci vb 2026
30 perce

Kajak-kenu Eb: Csorba és Kőhalmi arany-, Adolf ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
37 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
43 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
48 perce
Ezek is érdekelhetik