Döntetlen a Pool ellen: bírói hiba fosztotta meg a győzelemtől az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2008.04.02. 22:41
Címkék
Nem bírt egymással a két angol sztárcsapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az Arsenal a Liverpoolt fogadta, Emmanuel Adebayor és Dirk Kuyt góljaival pedig 1-1-es eredményt játszott egymással a két csapat. A holland csatár a 66. percben lerántotta Hlebet a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja azonban – tévesen – néma maradt.
Dirk Kuyt találatát megelőző pillanat
Fotó: Imago
Dirk Kuyt találatát megelőző pillanat
Dirk Kuyt találatát megelőző pillanat
Fotó: Imago
Dirk Kuyt találatát megelőző pillanat

A meglehetősen eseménytelen, uram bocsáss unalmas első negyedóra után az Arsenal vette magához a kezdeményezést. A félidő derekához érve Robin van Persie két lehetőségét jegyezhettük föl. A holland csatár előbb remek, ám egyben eredménytelen mozdulatát követően a kapu fölé, míg egy perccel később Pepe Reina védésének köszönhetően a bal kapufa mellé ment a labda.

Az Arsenal nyomása, még ha csak rövid ideig tartott is, eredményes volt. Egy jobb oldali szögletet követően az egész vendégvédelem megfeledkezett Emmanuel Adebayorról (Reina ráadásul a gólvonalra fagyott), aki hat méterről remek mozdulattal fejelt a kapuba. (1-0)

Nem örülhetett azonban sokáig a vezetésnek a hétvégén a Bolton ellen mínusz kettőről meccset nyerő londoni csapat, három perccel később ugyanis egyenlített a Pool.

A gólban elévülhetetlen érdemei voltak a „vörösök” csapatkapitányának, Steven Gerrardnak, aki miután két londoni védőt kicselezett középre adott. Gael Clichy és Dirk Kuyt egyszerre ért a labdába, ami a hálóba vágódott.

Az ütésváltás után ismét kiegyenlítődött a játék. A látvány azonban a második félidőre maradt. A szünet után pedig a hazaiak tettek meg többet a győzelemért.

A második játékrész első felében igen látványos és lendületes játékot láthatott a stadionba kilátogató majd hatvanezer néző. A kapuk felváltva forogtak, amolyan közepesen nagy veszélyben.

Ezután ismét a hazaiak kerültek fölénybe, így a 66. percben a játékvezető is kellett ahhoz, hogy megmentse a Poolt a bekapott góltól. Hlebet rántotta vissza a büntetőterületen belül teljesen egyértelműen Kuyt, Pieter Vink sípja azonban néma maradt.

Nem sokkal később pedig a csereként beállt Bendtner volt rosszkor, rossz helyen. A dán csatár a gólvonalon ügyetlenkedett, Fabregas lövése után pedig elakadt benn a kapuba tartó labda.

Az utolsó tíz perc ismét ellaposodott. További találat már nem született, a döntés a visszavágóra maradt.

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ


Helyszín: London, Emirates Stadion
Nézőszám: 60139
Vezeti: Pieter Vink
Asszisztensek: Adriaan Inia, Hans Ten Hoove (mindhárom holland)

A KEZDŐCSAPATOK:
ARSENAL LIVERPOOL
24 Almunia 25 Reina
5 K. Touré 23 Carragher
10 Gallas 37 Skrtel
6 Senderos 4 Hyypiä
22 Clichy 12 Fábio Aurélio
27 Eboué 8 Gerrard
13 Hleb 20 Mascherano
16 Flamini 14 Xabi Alonso
4 Fabregas 19 Babel
11 Van Persie 18 Kuyt
25 Adebayor 9 Fernando Torres
Vezetőedző: Vezetőedző:
Arsene Wenger Rafa Benítez

Gólszerző(k): Adebayor (23.), ill. Kuyt (26.)
Csere: Van Persie helyett Walcott (a szünetben), Eboué helyett Bendtner (67.) ill. Babel helyett Benajun (58.), Alonso helyett Leiva (77.), Torres helyett Voronyin (86.)
Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
19 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
40 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
58 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
1 órája

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik