A Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában a H-csoportban az olasz AC Milan hazai pályán három góllal, 4-1-re verte a belga Anderlecht csapatát. A vendégek szépítő találatát a magyar légiós, Juhász Roland jegyzi. A milánói piros-feketék edzője, Carlo Ancelotti érthetően a találkozón mesterhármast elérő brazil középpályását, Kakát dicséri leginkább.

Reuters
Ez volt az első Kaká-gól a 6. percben, büntetőből

Reuters
Ez volt az első Kaká-gól a 6. percben, büntetőből
A három gólt szerző Kakáról csak a legszebbeket tudom elmondani, jelen pillanatban ő a világ egyik legjobb játékosa. Külön örülök Gilardino góljának, hiszen a hétvégén először talált be csapatunk színeiben bajnokin, most pedig először lőtt gólt a BL-ben. Nagy teher került le róla, bízom benne, a folytatásban már azt a játékot tudja mutatni, amire ő valóan képes.”

Reuters
Ricardo Oliveira (Milan, jobbra) és Vanden Borre (Anderlecht, balra) kézfogója
Az NSO ajánlja:
A szünet után már fel tudtuk venni a lépést az esélyesebb házigazdákkal, szépítettünk is. Sőt, esélyünk volt az újabb találat megszerezésére, amellyel egygólosra csökkenthettük volna hátrányunkat. A helyzetek kialakítása azonban önmagában kevés, azokat értékesíteni is kellene. Ennek ismeretében ki kel jelentenem, hogy a háromgólos vereségünk szerintem túlzó.

Reuters
Juhász Roland (Anderlecht, középen) késik egy ütemet, Kaká (Milan, balra) már rászúrta
A Milan ellen viszont nagyon nehéz eredményt elérni. Most egymás után kétszer is játszhattunk velük, a hazai 0-1 után most 1-4-re kaptunk ki. Pedig próbálkoztunk mindennel, de a lehetőségeken kívül nem sokra futotta erőnkből.
Kaká zseniális játékos, gyors, technikás és időnként egész egyszerűen követhetetlen, amit csinál. Egy ilyen kvalitású játékos minden edző álma.”
Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, időmérő
F1
53 perce
Ezek is érdekelhetik






