Mourinho: harc az egész világ ellen

2005.09.28. 13:53
Címkék
Jose Mourinho, a Chelsea vezetőedzője úgy véli, hogy az egész világ azt szeretné, ha együttese kétszer is vereséget szenvedne a Liverpooltól az elkövetkező öt nap során.
José Mourinho: az egész világ ellen harcolunk
José Mourinho: az egész világ ellen harcolunk
José Mourinho: az egész világ ellen harcolunk
José Mourinho: az egész világ ellen harcolunk
A két angol csapat először ma este, a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozik, majd szintén az Anfield Roadon vasárnap már a Premier League-ben csap össze egymással.

"Olvastam, amit Peter Crouch nyilatkozott arról, hogy egész Anglia azt szeretné, ha mindkétszer kikapnánk. Ez nem igaz, valójában az egész világ ezt akarja. Csak Setubal, az én városom, ahol mindössze 50 ezren élnek, lesz az egyetlen hely, ahol nekünk fognak szurkolni, egyébként pedig ez a hét a harc a Chelsea és az egész világ között jegyében telik majd el" - mondta Mourinho.

A portugál szakember megnyilvánulása tuljdonképpen reakció volt Crouch nyilatkozatára, a Liverpool csatára ugyanis valóban azt mondta, hogy a Vörösök összes játékosa tudja, egész Angliában értük, nekik szurkolnak majd szerdán és vasárnap.

"Nem értem, miért akarja mindenki ennyire, hogy kikapjunk" - kajánkodott végül a londoniak mestere.

A G csoport másik találkozóján a belga Anderlecht a spanyol Betist látja vendégül.
Legfrissebb hírek

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
23 perce

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
36 perce

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
44 perce

Így tudtak örülni egy dél-koreai középiskolában a győztes gólnak

Foci vb 2026
45 perce

F1, Katalán Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
54 perce

Erste Liga: a BJA, a Brassó és a Miskolc is hosszabbított egy játékosával

Jégkorong
55 perce

Doppingvétség miatt eltiltották a világbajnok és olimpiai bronzérmes futót

Atlétika
1 órája

Szívrohamot kapott egy szurkoló a nyitómeccs előtt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik