Lennart Johansson is kiáll a Liverpool BL-indulása mellett

2005.06.07. 13:06
Címkék
Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke is kiállt amellett, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Liverpoolnak mindenképpen indulnia kell a következő sorozatban, hogy megvédhesse címét.

A svéd sportvezető azt is elmondta, hogy hamarosan összeül az UEFA végrehajtó bizottsága, hogy megtárgyalja és szavazásra bocsássa, hogy indulhatnak-e az angolok.

A jelenlegi gyakorlat szerint a BL-ben nem indulhat automatikusan a címvédő, és az angol szövetség is tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy csak a bajnokságban első négy helyen végzett csapatok indulhatnak, a Liverpool pedig az ötödik helyet szerezte meg.


Az NSO ajánlja:

A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

A férfi kéziválogatott simán nyert Olaszország ellen a tatabányai felkészülési mérkőzésen

Kézilabda
2 perce

Kriza Anna hetedik lett a cselgáncs Grand Slamen

Egyéb egyéni
6 perce

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
12 perce

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
20 perce

Niké Liga: Zsolna–DAC

Minden más foci
45 perce

Elhunyt Komáromy Ferenc, akinek 38 tanítványa nyert magyar bajnokságot

Tenisz
54 perce

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
58 perce

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik