Ancelotti: hat perc alatt leromboltuk, amit addig felépítettünk

Vágólapra másolva!
2005.05.26. 08:46
Címkék
Az AC Milan szakvezetőjét, Carlo Ancelottit teljesen letörte csapatának az a hat percig tartó rövidzárlata, aminek következtében elvesztették a már megnyertnek hitt Bajnokok Ligája-trófeát. A korábbi remek középpályás így 2003 után nem nyerhette el újra csapatával a legrangosabb európai klubserleget.
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti (balra) és Andrij Sevcsenko nehezen tért magához a csalódottságból (fotó: Reuters)

"Hat percig figyelmetlenek voltunk, nem koncentráltunk eléggé, ezalatt a rövid idő alatt sikerült mindent lerombolnunk, amit addig remekül felépítettünk - kezdte a korábban játékosként és edzőként is BL-t nyerő szakvezető -, és ez a kihagyás éppen ezért megmagyarázhatatlan, mivel a csapatom a 120 perc alatt remekül játszott."

"Nem érdemeltük meg, hogy kikapjunk, hiszen csodálatos döntőt játszottunk, ám elfogadjuk a vereséget. A tizenegyespárbajt elvesztettük, ez számomra nagyon nagy csalódás. Még lejátsszuk az utolsó mérkőzésünket az olasz bajnokságban, onnantól pedig el kell kezdenünk a felkészülést a következő szezonra."

A Milannak rövid időn belül ez már a második bukása volt, hiszen a múlt héten a Palermo elleni 3-3-nak köszönhetően végleg eldőlt, hogy a Juventus nyeri az olasz bajnokságot.

Az AC Milan alelnöke, Adriano Galliani elmondta, hogy a vereség ellenére csapata egy remek mérkőzésen van túl, neki nagyon tetszett a találkozó.

"Elértük a második helyet a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is, úgyhogy ezt nem lehet katasztrofális szezonnak nevezni. Egy csodálatos Milant láttam a pályán, amely végig remekül játszott azt a borzasztó hat percet leszámítva."

"A hosszabbításban mi a győzelemre játszottunk, a Liverpool ennek éppen ellenkezőjét tette, mindenáron ki akarta húzni döntetlennel. Már csak a büntetőkben bíztak. Nagyon szerencsétlen esemény volt Sevcsenko érvénytelenített gólja, mivel szerintem ukrán támadónk nem állt lesen a passz pillanatában."

A Milan csapatkapitánya, az első gólt szerző Paolo Maldini is érthetően letört volt a lefújás után:

"Nagyon nehéz erről a mai mérkőzésről beszélni, felfogni azt, ami itt történt. Természetesen rettenetesen csalódottak vagyunk. Volt pár nagy csalódásom a pályafutásom során, ez a legnagyobbak közé sorolható."
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
37 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik