Bajnokok Ligája: Joe Cole óvta a Liverpoolt az elbizakodottságtól

2005.04.28. 12:16
Címkék
Óvta a Liverpoolt Joe Cole (képünkön), a Chelsea labdarúgócsapatának szélsője, nehogy azt gondolja a Mersey-parti csapat, hogy máris fölébe kerekedett a londoniaknak a Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén kiharcolt idegenbeli 0-0-s döntetlen után.

Cole biztos abban: annak ellenére, hogy a Chelsea nem tudott gólt lőni a Poolnak a Stamford Bridge-en, ugyanannyi az esélye a döntőbe jutásra, mint a jövő kedden otthon játszó vörösöknek.

"Szó sincs róla, hogy ők lennének a favoritok, mi legalább annyira esélyesek vagyunk a fináléba kerülésre, mint ők - vélekedett a középpályás. - Érezzük a felelősséget, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megnyerjük ezt a párharcot."

"Bízunk magunkban, hiszen ebben a szezonban az idegenbeli mérlegünk nagyon jó - folytatta Cole. - Ami szerda este történt, nem éppen az, amit szerettünk volna, de tisztességes eredményt értünk el, ezért örülünk."

"Azt se feletjsük el, hogy nem kaptunk gólt hazai pályán, és azt mindenki tudja, milyen nagy szerepe van az idegenben lőtt góloknak a nemzetközi kupákban. Jól adogattunk, különösen az első félidőben, csak gólt nem sikerült lőnünk. Nem lepődtünk meg a Liverpool játékán, tudtuk, hogy kitűnő csapat, ezért tiszteljük őket."

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
26 perce

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
42 perce

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
1 órája

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

Kosárlabda
1 órája

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
1 órája

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
2 órája

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik