Edu

Eduarde Daude Cesar Gaspar - Valencia

nemzetisége:
brazil-portugál
17/0
születési hely:
Sao Paulo
ideje:
1978.05.15.
pozíció:
bal oldali és középső védekező középpályás
magassága:
187 cm
súlya:
72 kg
korábbi klubjai:
Corinthians, Arsenal
sikerei:
Konföderációs Kupa-győztes (2005), Copa America-győztes (2004), angol bajnok (2002, 2004), FA-Kupa-győztes (2002, 2003, 2005), brazil bajnok (1998, 1999), Sao Paolo állami bajnok (1999), Klubcsapatok Világbajnoksága-győztes (1999), Community Shield-győztes (2002, 2004), a hónap játékosa a Premiershipben (2004.02.)

Eduarde Daude Cesar Gaspar, aki mérhetetlen szerencsénkre becenevén, Edúként futballozik, 2004 tavaszának nagy felfedezettje volt az ágyúsoknál: a BL-ben és a bajnokságban több fontos gólt szerezve beverekedte magát a kezdőcsapatba, sőt, húzóemberré lépett elő. Volt a Premiershipben a hónap játékosa is, sőt, komolyan felvetődött, hogy honosítva legyen tagja az angol válogatottnak a portugáliai EB-n, végül azonban a brazil válogatottban is helyet szorított neki Perreira. A ballábas, hátvédként és középpályásként is egyformán remek játékos nem véletlenül Wenger egyik kedvence, kiválását igencsak megszenvedték az ágyúsok a legutóbbi szezonban!

A kis Gaspar szülővárosában, a Corinthiansban kezdett el futballozni, s 1998, azaz 20 éves kora óta játszott a nagyok között. Bár nem ő volt a csapat alapköve, hiszen amatőr státuszban nyerte első bajnoki címét 1998-ban, azért gyakran ott volt a kétszeres bajnok és egyszeres Klubcsapatok Világbajnoksága-győztes csapatban. 2003-ban ugyan kiesett a brazil első osztályból a klub, de fénykorában a későbbi szövetségi kapitány, Wanderley Luxemburgo csapatában olyan legendás extraklasszisok szaladgáltak a Pacaembú-stadion gyepén, mint a Realban is megfordult kolumbiai Fredy Rincón, a paraguayi védő, Gamarra (ma Inter), a világbajnok Edílson és Vampeta; Gilmar, Luis Henrique, Alexandre és Rodrigo, azaz megannyi válogatott játékos. Nem is csoda, hogy 1999-ben a Realt és a Manut is megelőzték a FIFA mini-világbajnokságán...

Jó játékára az Arsenal is felfigyelt s 2001 januárjában 9 millió euróért leigazolták Edut. Ehhez képest sokáig nem játszott útlevélproblémái miatt - nagyapja révén portugál útlevéllel rendelkezik, de nem minden volt rendben a passzport körül s így ugrott munkavállalási engedélye -, majd amikor végre pályára léphetett, a Leichester ellen csereként beállva súlyos sérülést szenvedett. Egyévnyi szenvedés után a lehető legjobbkor tért vissza 2002 tavaszán, mert az addig zseniálisan játszó, az Év játékosának is megválasztott Robert Pirés fél évre kidől a sorból, így Edú átvehette a francia klasszis helyét a bajnoki címet és FA-Kupát hozó szezonban. Robert felgyógyulása után Edú visszatért a kispadra s 2003-ban csak 18 mérkőzésen játszhatott, igaz, azt gólerősen tette - főleg szabadrúgásai életveszélyesek; a győztes FA-Kupa-döntőn tavasszal már a kezdő tagjaként futhatott ki a gyepre.

2004-re pedig végképp a kifutó tizenegy tagjává küzdötte fel magát, a Celta ellen a BL-ben is megmutatta oroszlánkörmeit s végre teljesülhetett nagy álma, azaz tagja lett a brazil válogatottnak: e minőségében láthattuk őt Budapesten is, majd nyáron a Copa-győztes selaccao csapatkapitánya volt! Azonban szerződésének utolsó éve nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte: az Equador elleni válogatott mérkőzésen eltörött egy csont a lábfejében, így háromnegyed év alatt mindössze tizenegy bajnoki mérkőzést játszhatott. A Bayern elleni BL-összecsapáson már pályára léphetett, de ekkor a változatosság kedvéért a térde sérült meg, azaz utolérte az ágyúsok középpályásait üldöző átok... Mivel már januárban nyilvánosságra hozták, hogy nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, rengeteg nagy klub bejelentkezett érte, a Valenciától a Barcán és a Juvén át az Interig. Edu végül is a denevéresek mellett döntött, ahol egy kiváló kreatív középpályássort alkothat majd Barajával, Vicentével és Aimarral - ha majd felépül augusztus 20-án szerzett keresztszalag-szakadásából, az orvosok szerint leghamarabb januárban…