Fehér Csaba: Nem érzem magaménak a sikert

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2005.04.14. 17:03
Címkék
A PSV Eindhoven csapata sokak számára meglepetésre a legjobb négy közé jutott a Bajnokok Ligájában. A hollandok a selejtezők során elbúcsúztatták a Crvena Zvezdát, a csoportjukat is túlélték, ott a Panathinaikosz és a Rosenborg látta kárát a jó teljesítményüknek, míg az egyenes kieséses rendszerben a franciák mumusaivá váltak, hiszen a Monaco és a Lyon testén is túlléptek. Az elődöntőben már az olasz sztárcsapat, a Milan vár rájuk.
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
Fehér kétszer játszott a Bajnokok Ligájában
A PSV-nek ősszel magyar játékosa is volt a jelenleg Újpesten, kölcsönben szereplő Fehér Csaba személyében. A 29 éves védő az ősszel kétszer is szerepet kapott a legrangosabb európai kupasorozatban, és akár még BL-győztes is lehet.

- Ez valóban így van - mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Fehér -, de annak ellenére, hogy két mérkőzésen én is pályára léptem, nem érzem magaménak a sikert.

- Mégis hogy jutott idáig a PSV? Az Ön számára meglepetés ez a szereplés?
- Az, hogy a legjobb négy közé jutott az Eindhoven, az mindenképpen meglepetés, de azt is hozzá kell tennem, hogy a szerencse is az együttes mellé szegődött a sorsolásnál, hiszen két, a PSV számára verhető ellenfelet, a Monacót és a Lyont sodorta az útjukba a sors, míg például a Chelsea a Barcelonával, valamint a Bayern Münchennel is játszott.

- Ennek ellenére sokan leírták már a gárdát, mivel a nyáron látszólag nagyon meggyengült. Elég, ha a három támadót említjük: Rommedahl, Kezsman, Robben…
- Valóban ezek voltak az első reakciók, még a csapaton belül is amolyan áthidaló évnek gondolták ezt az ideit. Ennek ellenére az eredmények továbbra is jöttek, és mondhatom azt, hogy én a saját káromon tanultam meg, hogy milyen jó is ez a PSV. Kialakult egy csapat, szinte mindig ugyanaz a kezdőtizenegy lép pályára, csak sérülések esetén van változás. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a mostani az elmúlt tíz év legjobb PSV-je.

- Viszont a jó szereplésnek hátulütője is lehet, hiszen a sztárcsapatok szétszedhetik a jelenlegi keretet…
- Ez így van, elég ha a keret talán legjobb játékosára, Mark Van Bommelre utalni, aki valószínűleg a Barcelonában folytatja a nyártól. Abban azonban biztos vagyok, hogy a vezetőség nem fogja aprópénzért elkótyavetyélni az értékeket.

- Nyáron lejár a kölcsönadási szerződése az Újpesttel, és vissza kell térnie Eindhovenbe. Vissza kell térnie?
- Igen, mindenképpen visszatérek, és ott majd eldől a további sorsom. Azt azonban elmondom, hogy mindenképpen játszani szeretnék, ha nem a PSV-nél, akkor máshol. Idén 30 éves leszek, és nem szoktam hozzá, hogy bárhol a kispadon üljek. Elsősorban a PSV-nél szeretném bebizonyítani, hogy jó játékos vagyok, számíthatnak rám.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
15 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
17 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
48 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
50 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
58 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik