BL: hivatalosan még nem elődöntős a Milan

2005.04.13. 11:10
Címkék
Kedden este, a 73. percben lelátói rendzavarás miatt félbe kellett szakítania Markus Merk játékvezetőnek az Internazionale-Milan BL-negyeddöntő összecsapás visszavágóját. Az Inter-szurkolók ugyanis tárgyakat és pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára, miután 1-0-s Milan-vezetésnél nem adták meg a kék-feketék egyenlítő gólját.

Az idő előtt lefújt mérkőzést követően az UEFA már kedd este állás foglalt az ügyben és úgy döntött: nincs újrajátszás, jóváhagyják a pályán elért eredményt, elődöntős a Milan.

(Miután az első találkozót a Milan pályaválasztóként 2-0-ra nyerte, összesítésben 3-0-lal jutott tovább az elődöntőbe, ahol a Lyon-PSV párharc győztesével mérkőzhet.)

A hivatalos döntésére azonban még várni kell, hiszen az UEFA ellenőrző és fegyelmi bizottsága előreláthatólag csak ma ül össze és dönt a kérdésben.


Az NSO ajánlja:

A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői

Futball-lexikon



Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
5 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
5 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
5 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik