BL: angol drukkerekre támadtak a Juve-szurkolók

2005.04.13. 13:08
Címkék
A Bajnokok Ligájában a negyeddöntő visszavágóján a Liverpool Torinában, a házigazda Juventus ellen lép pályára. (Az odavágón az angolok 2-1-re nyertek a húsz évvel ezelőtti, tragikus, harminckilenc halálos áldozattal járó BEK-döntőhöz hasonló párosításban.)

Az első mérkőzés mind a pályán, illetve a szurkolók szempontjából a lelátón és a pályán kívül is - még egy mérkőzést is játszottak az angol és az olasz szurkolók - rendkívül sportszerűre, szinte már valószínűtlenül sportszerűre sikeredett. Főként a fájó előzmények ismeretében, vagy talán éppen azért. A visszavágóról már sajnos ennél rosszabb hírek érkeztek…

Az ANSA hírügynökség információi szerint Juventus-drukkerek Torinóban az éjszaka folytán megtámadták a helyszínre érkező angol szurkolókat, akik közül egyikük kisebb fejsérülést szenvedett.


Az NSO ajánlja:

A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői

Futball-lexikon



Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
5 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
5 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
5 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik