Carlos Alberto Gamarra portréja

Carlos Alberto Gamarra Pavón
nemzetisége:
paraguayi
110/12
születési hely:
Yparaca
ideje:
1971.02.17.
pozíció:
középhátvéd
magassága:
181cm
súlya:
76 kg
korábbi klubjai:
Cerro Porteno, Independiente, Internacional, Benfica, Corinthians, Atlético Madrid, Flamengo, AEK Athén, Internazionale, Palmeiras, Olimpia
sikerei:
paraguayi bajnok (1992, 1994, 1995), Paraguayi Kupa-győztes (1991), brazil bajnok (1998), brazil állami bajnok (1997, 2001), Görög Kupa-győztes (2002), Olasz Kupa-győztes (2005), az Év futballistája Paraguayban (1997, 1998), az Év futballistája Brazíliában (1998), az Év csapatának tagja Dél-Amerikában (1998), vb-résztvevő (1998, 2002, 2006), a vb aranycsapatának tagja (1998), Az Év második legjobb játékosa Dél-Amerikában (1998), olimpiai ezüstérmes (2004), olimpiai résztvevő (1992)
nemzetisége:
paraguayi
110/12
születési hely:
Yparaca
ideje:
1971.02.17.
pozíció:
középhátvéd
magassága:
181cm
súlya:
76 kg
korábbi klubjai:
Cerro Porteno, Independiente, Internacional, Benfica, Corinthians, Atlético Madrid, Flamengo, AEK Athén, Internazionale, Palmeiras, Olimpia
sikerei:
paraguayi bajnok (1992, 1994, 1995), Paraguayi Kupa-győztes (1991), brazil bajnok (1998), brazil állami bajnok (1997, 2001), Görög Kupa-győztes (2002), Olasz Kupa-győztes (2005), az Év futballistája Paraguayban (1997, 1998), az Év futballistája Brazíliában (1998), az Év csapatának tagja Dél-Amerikában (1998), vb-résztvevő (1998, 2002, 2006), a vb aranycsapatának tagja (1998), Az Év második legjobb játékosa Dél-Amerikában (1998), olimpiai ezüstérmes (2004), olimpiai résztvevő (1992)

 

A tizenhatoson belül kíméletet nem ismerő, kemény és temperamentumos védő, 'El Colorado', alias Gamarra nagyon jó atletikus felépítését kihasználva a védőterület korlátlan ura volt fénykorában, különösen a beívelt labdák számítottak fő zsákmányállatainak.

 

A karrierjét a hazai Cerro Portenoban és az argentin Independientében alapozta meg az érdes arcbőrű játékos. A később, már kétszeres bajnokként székhelyét Brazíliába, az SC Internacional csapatába áttevő, 1993 óta válogatott játékos egyre inkább formába lendült, s kiszoríthatatlanná vált a nemzeti tizenegyből is. 1998-ban Franciaországban a világ talán legjobb védőnégyesét alkotta az általa vezényelt Chilavert, Celso Ayala, Arce, Gamarra kvartett - bár Blanc történelmi aranygólja véget vetett álmaiknak. Hihetetlen precíz, tiszta játékukról mindent elmond, hogy a négy mérkőzés alatt mindössze egyetlen sárgát kaptak, s Gamarra a torna alatt egyszer sem szabálytalankodott!!! Ez hihetetlen vb-rekord... (Boldogult gyerekkorom másik kedvenc védő-rekordja a 1994-es vb-bronzmeccsen történt: az akkor valenciás Joachim Björklund először az 54. percben ért labdához, pedig az elejétől pályán volt... Hát, nem ő szervezte a bronzérmes svédek játékát, igaz, labdát sem adott el.)

Gamarrát még a torna előtt jó érzékkel a portugál Benfica vette meg, csak éppen elfelejtette kifizetni a hátvéd árát (kb. 4,5 millió dollár) a braziloknak, akik ezt meglehetősen zokon vették, így nem is engedték Carlost pályára lépni. Éppen ezért gyorsan újra eladták a szintén brazil Corinthiansnak, amely akkor Dél-Amerika legjobb és legdurvább csapata volt - egyszer beperelték edzőjüket, a későbbi szövetségi kapitányt, Wanderley Luxemburgót, mert arra biztatta játékosait hogy törjék el az ellenfél lábát... Mi sem jellemzőbb a brazil focira, hogy kollégái megvédték, mondván, ők is hasonló jókra sarkallják játékosaikat! Igaz, a jó Wanderley később adócsalást, 9 millió dolláros "légből kapott jövedelmet" megúszva éppen a futball csúcsára, a Real-kispadra is leülhetett! Nem csoda a felvázoltak után, hogy elment emberünk kedve átmenetileg Brazíliától, ezért Európába, a spanyol Atlético Madridba tette át székhelyét 6.25 millió euró ellenében (közben részt vehetett Maradona Buenos Aires-i búcsúmérkőzésén). Itt a változatosság kedvéért nem sokat játszott, visszatért hát a brazil Flamengóba, ahonnan a kedélyes kiesés után (a brazil szövetség meg visszatette őket az első ligába, mondván, sürgősen létszámemelés szükségeltetik - na ja, Brazíliában sem könnyű a szurkoló élete... Szóval ezek után a görög AEK Athénba "menekült", ott végre sokat és jól játszhatott (az Inter ellen is az UEFA-Kupában), majd 31 évesen végre egy nagy csapat jelentkezett érte a 2,5 millió eurót leszurkoló Inter képében. Milánóban azonban első szezonja előtt súlyosan megsérült.

Nem éppen szerencsés játékos, de annál szerencsésebb férfi: négy szép gyereke van (három ráadásul a feleségétől), akiket a világon mindenkinél jobban szeret, mint ahogyan azt minden rendes apának illik is. 2004-re jött el végre az ő ideje: érkezett Zaccheroni mester, aki meglepetésre bizalmat szavazott neki, s a jó öreg Gamarra élt is vele. A tíz tavaszi bajnoki után túlkorosként és csapatkapitányként láthattuk őt az athéni olimpián, s egykori sikerei helyén a döntőbe vezette legényeit, ám ott az argentinok ellen esélyük sem volt. Következő szezonja viszont borzalmasra sikerült: bár az idős játékosokat igen szívesen foglalkoztató Roberto Mancini lett a klub új edzője, Carlos Gamarra szeptemberben a Venezuela elleni vb-selejtezőn súlyos sérülést szenvedett, s sokáig nem láthattuk bajnokin, bár márciusban néha legalább a kispadra leülhetett, s pár Olasz Kupa-mérkőzésen pályára is léphetett felépülvén térdműtétje után. Igaz, Materazzi, Ivan Cordoba és Mihajlovics mögött egészségesen is csak negyedik lett volna a rangsorban, de a három bajnokinál többet érdemelt volna sorstól. (Ráadásul, mivel augusztus végén hosszabbították meg szerződését, az olasz szövetség sokáig nem is tudta eldönteni, hogy most tulajdonképpen Gamarra játszhat-e, létszám feletti EU-n kívüli igazolásnak számít vagy nem?) Olasz Kupa-győztesként nyáron búcsúzott is az olaszoktól s "hazaigazolt" a Palmeirasba, Brazíliába. Innen másfél év után igazolt haza, az Olimpiába, ahonnan 2008 elején vonult vissza. 120-szeres válogatottságával csúcstartó Paraguayban.

Ez ugyanis kedvenc országa: a 2001-es brazilok elleni világbajnoki selejtezőn nem volt hajlandó pályára lépni, mondván nem akar rosszat az akkor a tabellán nagyon rosszul álló második hazájának s ügynöke jó barátjának, a szövetségi kapitány Luiz Felipe Solarinak!