Még magasan a német zászló

Vágólapra másolva!
2005.03.10. 20:42
Címkék
A tavaszi kupaidénynek még hat német csapat vágott neki, szerdától viszont már csak a Bayern München képviseli a 2006-os vb rendezőjének színeit az európai porondon. A négyszeres BEK-, illetve BL-győztes három év után jutott be ismét a BL negyeddöntőjébe, miközben az évek óta a győzelemre is esélyesnek tartott Arsenal továbbra sem tudja átlépni a saját árnyékát a kontinensen.
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben
Lizarazu (balra), Robert Kovac és a többi müncheni játékos szinte hiba nélkül védekezett a Highburyben

A Bayernnél a továbbjutás - és a két mérkőzés jelentős részében mutatott játék - láthatóan meghozta az önbizalmat, legalábbis erre enged következtetni, hogy többen máris a végső győzelemről beszélnek. "Ismét ott vagyunk a legjobbak legjobbjai között. Mi tartjuk magasan a német zászlót, és erre büszkék lehetünk. Nyomatékosan visszajelent- keztünk az európai élmezőnybe, és újabb mérföldkövet helyeztünk el a klub történelemkönyvében. Mától meg van engedve az álmodozás" - mondta például Karl-Heinz Rummenigge, a Bayernt működtető gazdasági társaság első embere.

"Nagyon kedvező, hogy sok nagy hal már kiesett, egyértelműen növekedtek az esélyeink a Bajnokok Ligája megnyerésére - tette hozzá Felix Magath vezetőedző. - Az első félidőben ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést, aztán sajnos hibáztunk, és gólt kaptunk. És természetes, hogy utána megijedtünk, hiszen egy újabb gól már a kiesésünket jelentette volna. Az Arsenal simán eljuthatott volna a döntőig, a csoportkörben mindenki láthatta, hogy egy másik naggyal, a Juventusszal is partiban voltunk, így miért ne nyerhetnénk meg mi a Bajnokok Ligáját?!"

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Az Arsenal viszont már nem teheti meg ugyanezt, noha a hét elején még két trófeáról dédelgetett álmokat. Sőt, még az is lehet, hogy néhány nap múlva már egyetlen kupa megnyerésére sem lesz esélye. A BL-ből való kiesés után szombaton az FA-kupában kell megküzdenie a továbbjutásért, de nem lesz könnyű kiharcolnia ezt a Bolton ellenében.

A csapaton belül a meccs után érezhetően megtört az egység, Thierry Henry nyilatkozata legalább is azt sejteti, hogy elpattant a húr a Highburyben. "Nem keresek kifogásokat, de azt el kell mondanom, hogy az Arsenal vezetősége az utóbbi időben sokkal többet foglalkozott az új stadionnal, mint a csapattal. Az elmúlt évben még a Birmingham és a Tottenham is sokkal többet költött játékosokra, mint mi, hadd ne említsem a Manchester Unitedet és a Chelsea-t. Tavaly szenzációs idényt zártunk, ezért senkit sem érdekelt, hogy nem vettünk új játékost. Az idén viszont már feltűnően nagy lyukak vannak a csapatban, erre az eredménytelenségünk a bizonyíték. Hogy mi ennek az oka, ne tőlem kérdezzék, hanem a vezetőség tagjaitól" - fogalmazott Henry, akinek kezd nagyon elege lenni a nemzetközi színtéren tapasztalható eredménytelenségből. Ez a nyilatkozat azt is sejteti, hogy ha nem erősödik meg a csapat kerete a nyáron, el is hagyná a klubot.

A vezetők rögtön reagáltak a panaszkodásra, Keith Edelman ügyvezető igazgató elárulta, hogy a 350 millió fontos stadionnak (amely 2006 nyarán készül el) nem lesz hatása a nyári játékosvásárlásra. "Van pénzünk, ne aggódjanak. Ezt Arséne Wenger is tudja, hiszen ott van az összes gyűlésünkön. A nyáron bőven költhet, hiszen minek építenénk fel a csodálatos stadiont, ha nem lenne benne kiváló csapat?!" - magyarázta Edelman.

Wenger maga még nem döntötte el, hogy mennyire forgatja fel a keretét a nyáron. "Nem akarok ítéletet hirdetni a játékosaim felett. Mindent beleadtak, de a túloldalon is kiváló csapat állt, és nem mi jöttünk ki győztesen a párharcból. Tény, hogy nem vagyunk elég jók a BL megnyerésére, hiszen ha azok lennénk, már elhódítottuk volna a trófeát. Javulunk, de vannak csapatok, amelyek gyorsabban fejlődnek. Ahhoz képest, mennyire fiatal a gárda, jól helytálltunk" - fogalmazott Wenger.

ARSENAL (angol) - BAYERN MÜNCHEN (német) 1-0 (0-0)
London, 37 698 néző
V: De Santis (olasz). G: Henry (66.)
Továbbjutott: a Bayern München, 3-2-vel
A negyeddöntő sorsolását március 18-án tartják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik