Betlizett a tavalyi finalista

Vágólapra másolva!
2005.03.10. 00:28
Címkék
Az első szögletet a vendégek rúgták, az első lövést viszont a hazaiak küldték kapura, Kallon 25 méterről megeresztett labdáját könnyedén védte Gomes. Kalloné volt a meccs első helyzete is a 10. percben: Plasil emelt be a védők mögé, a Sierra Leone-i támadó le is vette a labdát, de Gomes mellett már nem tudta elrúgni. A hollandok ekkor úgy döntöttek, hogy megszállják a saját térfelüket - távoli lövéseknél többre nem is jutott a Monaco.
Ami nem ment a fáradt fineszszel próbálkozó hercegségbelieknek, azt a PSV megoldotta erőből. A 27. percben Van Bommel ívelt be szögletet jobbról - ilyen volt az eindhoveni meccs egyetlen góljának előjátéka is -, a védők tétován helyezkedtek, és a tankként közéjük rontó Vennegoor of Hesselink négy méterről a hálóba fejelt. A fizikai erőfölényben játszó vendégek a játékrész hajrájában növelhették volna előnyüket, ám a jobbösszekötő helyén kiugró Pak Dzsi Szung Roma kapus kezébe emelt.


Hazai pályán sem sikerült kiharcolnia a nyolcba jutás a Monacónak, amely ráadásul még le is szerepelt (EGY KATTINTÁS A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!)
Hazai pályán sem sikerült kiharcolnia a nyolcba jutás a Monacónak, amely ráadásul még le is szerepelt (EGY KATTINTÁS A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!)
Hazai pályán sem sikerült kiharcolnia a nyolcba jutás a Monacónak, amely ráadásul még le is szerepelt (EGY KATTINTÁS A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!)
A szünet után a tavalyi döntős megpróbálta megmenteni legalább a becsületét, de ezúttal ez sem ment: a 61. percben Chevanton egyenlíthetett volna, lövését Gomes kiütötte, az ismétlő Saviola pedig a kapu fölé emelt. A PSV kontrából büntetett: a 69. percben a bal oldali szögletzászló közelében forgolódó Pak Dzsi Szung két védő között középre passzolt, Cocu továbbtette a labdát, és az éppen csak beálló Beasley négy méterről a léc alá lőtt. S hogy a kiesés a lehető legrondább legyen: az utolsó emberként brutálisan szabálytalankodó Givet-t ki is állították.

MONACO (francia)-PSV (holland) 0-2 (0-1)
Monaco, 15 000 néző
V: Bennett (angol). G: Vennegoor of Hesselink (27.), Beasley (69.). K: Givet (76.)
MONACO: Roma - Maicon, J. Rodriguez, Givet, Evra - Plasil (Adebayor, 61.), Bernardi, Kallon, Zikosz - Saviola (Nonda, 72.), Chevanton
PSV: Gomes - Ooijer, Alex, Bouma, Li Jung Pjo - Van Bommel, Cocu, Vogel - Pak Dzsi Szung, Vennegoor of Hesselink (Beasley, 67.), Farfán (Robert, 78.)
Továbbjutott: a PSV, 3-0-val

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik