Benítez nem érti a játékosait

Vágólapra másolva!
2005.03.10. 20:55
Címkék
Azután, hogy a dadogós bajnoki szereplés közben kis híján elvérzett a BL csoportkörében, jelenleg önbizalomtól duzzadó társaság benyomását kelti, és egyre merészebb álmokat szövöget a Liverpool - legalábbis erről számolt be Rafa Benítez, a "vörösök" spanyol edzője, miután fiai oda-vissza 3-1-es csapást mértek a Leverkusenre.
"Igazából nem is értem, hogyan csinálják a fiúk - mintha egyre erősebbek lennének az európai porondon. Bár az is igaz, hogy egész héten erre a meccsre készültek, érezni lehetett rajtuk, mennyire fontos számukra a szerdai derbi" - magyarázta a tükörsima továbbjutás után Benítez, aki elsősorban a két gólt szerző Luis Garcíának tartozik sok-sok köszönettel. "Hogy ezután meg sem állunk a BL megnyeréséig, azt azért nem jelenteném ki, elvégre akad még néhány jó csapat a negyeddöntőben, de szerintem tartanak tőlünk a vetélytársak. Egyébként meg is van rá az okuk…" - hangoztatta a spanyol tréner. Angol bajnok aligha lesz a Poolból, a Liga-, illetve az FA-kupából már kiesett, csupán egy trófeáért van még versenyben - a legértékesebbért.

Luis García két góljával alig 30 perc alatt döntött Leverkusenben
Luis García két góljával alig 30 perc alatt döntött Leverkusenben
Luis García két góljával alig 30 perc alatt döntött Leverkusenben
Ami a másik oldalt, a Leverkusent illeti, nos, egyáltalán nincs síri hangulat a német csapat háza táján, Klaus Augenthaler edző például a rosszban is meglátta a jót. "Legalább nem kell több fronton harcolnunk, elég lesz nekünk a Bundesliga. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ismét bebocsátást nyerjünk az európai porondra - közölte az egykori remek bekk, majd értékelte a Liverpool elleni párharcot: - Nem hiszem, hogy sokan számítottak a nyolcaddöntőbe kerülésünkre, sőt, szerintem arra sem, hogy az odavágó után reális esélyünk van a negyeddöntőbe jutásra. Robson Ponte és Freier eltiltását töltötte, Nowotny, Juan és Roque Júnior sérült, szóval, öt meghatározó ember nélkül kellett kiállnunk a visszavágóra. Persze, így sem adtuk fel, próbáltunk gyorsan gólt szerezni, de miután Franca és Donovan is hibázott, kivégeztek minket."

A mindig kritikus Bild-szerkesztők tulajdonképpen elfogadták Augenthaler szavait, azt ugyanakkor megkérdezték: "De a pályán lévők vajon miért tűzték ki ilyen hamar a fehér zászlót, ahelyett, hogy inkább küzdöttek volna?"

LEVERKUSEN (német) - LIVERPOOL (angol) 1-3 (0-2)
Leverkusen, 22 500 néző
V: Sars (francia). G: Krzynówek (88.), ill. Luis García (28., 32.), Baros (67.)
Továbbjutott: a Liverpool, 6-2-vel

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik