Több mint nyolcezren indultak a 30. Női Futógálán

2025.06.01. 14:38
null
Fotó: aldinoifutogala.hu
Az előzetes várakozásoknak megfelelően az utóbbi évek legnépesebb mezőnye gyűlt össze vasárnap a 30. alkalommal megrendezett Aldi Női Futógálán.

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint összesen több mint nyolcezer indulója volt a versenyszámoknak, „a futókkal érkező családtagokkal, kísérőkkel, érdeklődőkkel és szurkolókkal együtt több mint tizenötezres tömeg töltötte meg a Népligetet”.

Magyarország egyetlen, kimondottan nőknek szóló futóversenyén minden korosztály képviseltette magát. A mezőny zömét a 26-40 év közöttiek alkották, de sok 18 év alatti és több 70 év feletti is teljesítette a választott távot: a 90 éves Sztarenszky Tiborné Marika gyalogláson, a 75 éves Ignácz Magdolna 5 kilométeren, a 74 éves Szerletics Imréné pedig 10 kilométeren szerepelt. A legtöbben, 2600-an a leghosszabb távra, 10 kilométerre neveztek, míg a 3x2 kilométeres váltóra 140 csapat érkezett, a 10 kilométeres páros távon pedig 120 duó indult. A résztvevők közül 300 futó több távot is teljesített a nap folyamán.

„A rengeteg mosolygós női arc a rajtnál és a célban mindennél többet mond. Az idei, harmincadik alkalom valóban méltó megkoronázása volt az elmúlt évek munkájának, és büszkék vagyunk rá, hogy az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepét rendezhettük meg. Gratulálunk az indulóknak és köszönjük mindenkinek, aki eljött, hogy együtt ünnepelhettünk velük a Népligetben” – idézte a BSI közleménye Kocsis Árpádot, a BSI ügyvezetőjét.

 

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
Tegnap, 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik