Atlétika: a hurrikán ellenére lesz maratoni New Yorkban

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 20:05
Címkék
A Sandy hurrikán pusztítása ellenére a szervezők továbbra is kitartanak a vasárnapi New York-i maratoni megrendezése mellett.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy összejöjjön a verseny, egyelőre a kárszemlénél tartunk” – mondta a szervezőbizottság képviselője kedden.

A hagyományos utcai futóverseny útvonala a metropolisz öt kerületét érinti. A Staten Islanden található Verrazano-hídon kezdődik, a cél a Central Parkban lesz. A résztvevők nem haladnak át az áradásoktól leginkább sújtott Dél-Manhattanen.

A hagyományos utcai futóverseny útvonala a metropolisz öt kerületét érinti. A Staten Islanden található Verrazano-hídon kezdődik, a cél a Central Parkban lesz. A résztvevők nem haladnak át az áradásoktól leginkább sújtott Dél-Manhattanen.

A maratonira 47 ezer versenyzőt várnak a világ minden pontjáról, az indulók legnagyobb problémája vélhetően az odautazás lesz, ugyanis keddig sok repülőjáratot töröltek a térségben.

Az Egyesült Államokban már most az évszázad egyik legerősebb viharaként emlegetett Sandy hurrikán a kedd délutáni adatok szerint 29 halálos áldozatot követelt, és összesen 8,1 millió lakos háztartásának áramellátása szűnt meg átmenetileg.

Legfrissebb hírek

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik