Atlétika: Reese, Richards-Ross és Gatlin is az amerikai csapatban

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 14:02
Címkék
Három jelenlegi és több korábbi szabadtéri világbajnok, így többek között a távolugró Brittney Reese, a 400-as Sanya Richards-Ross és a sprinter Justin Gatlin is tagja a fedett pályás atlétikai világbajnokságra utazó 51 fős amerikai csapatnak.
A múlt hét végén rendezett amerikai bajnokság eredményei alapján összeállított válogatottban összesen három sportoló kapott helyet, aki egyéni számban nyerni tudott a tavalyi szabadtéri vb-n: a címvédő Reese mellett a férfi magasugrás aranyérmese, Jesse Williams és a hármasugrás bajnoka, Christian Taylor próbál meg Tegu után Isztambulban is győzni. A tavaly önmagához képest kifejezetten gyengén szereplő Richards-Ross idei teljesítménye alapján bizakodhat abban, hogy 2012-ben sokkal eredményesebb lesz. A 27 éves sportoló világranglista-vezető (50.71 mp), méghozzá úgy, hogy ő az egyetlen, aki ebben a szezonban 51 mp-en belüli időt tudott 400-on futni, ráadásul kétszer is. A négyéves eltiltása után 2010-ben visszatérő Gatlin, Athén 100 méteres olimpiai bajnoka szintén régi fényében tündököl a mostani fedett pályás idényben, s noha a bajnokságon kikapott Trell Kimmonstól (6.45 mp) a 60 méter döntőjében, az ott futott 6.47 mp-es eredménye holtversenyben a második a ranglistán. Ott lesz a vb-n a 3000-en címvédő 37 éves Bernard Lagat is, aki első fedett pályás vb-aranyát még kenyai színekben szerezte meg 2004-ben Budapesten. A világbajnokság jövő péntektől vasárnapig tart.
Legfrissebb hírek

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
15 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
22 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
50 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
59 perce

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik