Atlétika: február 16-án lesz Rózsavölgyi István temetése

MTI MTIMTI MTI
2012.02.03. 14:10
Címkék
Február 16-án 13 órától a tatai Kapucinus-templomban vesznek végső búcsút  Rózsavölgyi Istvántól, a hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutótól.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki tájékoztatása szerint a január 27-én, életének 82. évében elhunyt atlétától egy nappal korábban sportbarátai, tisztelői is elbúcsúzhatnak a Puskás Ferenc Stadionban, az egykori Népstadion pályáján, amelynek salakján felejthetetlen világcsúcsokat futott. A gyászolókat arra kérik, hogy kegyeletüket a megemlékezés előtt, 10 és 11 óra között egy-egy szál virággal róják le.

A hamvakat Tatán, az Almási úti temetőben február 16-án 15 órakor, katonai tiszteletadás keretében helyezik örök nyugalomra.

Rózsavölgyi az egyéniben elért rekordjai mellett húzóembere volt a világcsúcsokat sorozatban megdöntő 4x1500 méteres váltónak, a híres Mikes Ferenc, Tábori László, Rózsavölgyi, Iharos Sándor kvartettnek. Az 1956-os melbourne-i olimpián az előfutamban kiesett, ám Rómában (1960), 31 évesen az 1500 méter döntőjét követően felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Hétszer nyert magyar bajnokságot, tizenkétszer javított országos csúcsot, 36 alkalommal volt válogatott. Egy ideig az öttusázók válogatott keretének futóedzője volt.

Rózsavölgyit a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Budapesti Honvéd is a saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
7 perce

Hétvégén lesz a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
19 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
31 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
39 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
1 órája

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik