Atlétika: nyolc indiai versenyzőt is eltiltottak doppingolás miatt

MTI MTIMTI MTI
2011.12.25. 12:28
Címkék
Egy évre szóló eltiltást kapott hat indiai atlétanő, egy férfi társukat pedig két esztendőre száműzték a versenyektől, mivel valamennyien tiltott teljesítménynövelő szert használtak.

A doppingolók között van az Ázsiai Játékok kétszeres aranyérmese, Asvini Akkundzsi, aki ugyanúgy anabolikus szteroid segítségével próbált még jobb eredményt elérni, mint társai: a szintén 400-as futó Dzsauna Murmu, Mandip Kaur, Érijanka Panvar, Szini Dzsoze és Tiana Mary Thomas. Valamennyien a nyár folyamán buktak meg, az akkori ideiglenes felfüggesztésüket változtatták át most hivatalos eltiltássá, egy évre elmeszelve őket.

Hasonló esetben többnyire két évet szoktak kiszabni a vétkesekre, ezúttal azonban mentő körülményként értékelték az indiai sporthatóságok azt, hogy az érintettek esetében nem volt bizonyítható a szándékosság.

A nem tudatosan doppingoló minősítést ugyanakkor nem érdemelte ki Harikrisanan Muralidharan. A férfi távolugrót anabolikahasználatért két esztendőre tiltották el.

Legfrissebb hírek

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
1 perce

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
12 perce

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
16 perce

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
21 perce

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
33 perce

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
43 perce

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
49 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik