Atlétika: a kalapácsvető Primoz Kozmus nem akar visszatérni

Vágólapra másolva!
2009.11.22. 16:09
Címkék
A ma esti monacói atlétikai világgálát megelőzően a visszavonulását októberben bejelentő szlovén Primoz Kozmus újságíróknak elmondta: a kalapácsvetés alacsony presztízse miatt nem tervezi pályafutása folytatását.

„Olimpiai és világbajnok vagyok, a világrekordot nem tartom elérhetőnek, így nincs kellő motiváció bennem a folytatáshoz" – idézi a L'Equipe című lap internetes kiadása a szlovén kalapácsvetőt.

„Másrészt úgy érzem, hogy a kalapácsvetés az atlétikai család mostohagyereke, ezért nem hiszem, hogy valaha is visszatérek. A sporttal persze nem szakítottam: rendszeresen eljárok focizni, teniszezni a barátiammal, és szívesen lennék hazámban a sport nagykövete" – fogalmazott az idei berlini vb-n aranyérmet nyerő Kozmus, aki októberben még nem zárta ki annak lehetőségét, hogy hosszabb pihenő után folytatja a kalapácsvetést, de mai nyilatkozta után ennek minimális az esélye.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
4 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
4 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik