Atlétika: Idowut és Domínguezt díjazták a budapesti EAA-gálán

Vágólapra másolva!
2009.10.17. 18:13
Címkék
Az év atlétáinak tiszteletére rendezett szombat esti díjátadó gálával zárul az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) háromnapos konferenciája Budapesten, amelynek fő célja az volt, hogy a jövőben még sikeresebb és vonzóbb legyen a sportág a fiatalok számára – mondta Hansjörg Wirz elnök a szombat délutáni sajtótájékoztatón.

A sajtóeseményen a szövetség első embere méltatta a díjátadó két főszereplőjét, a férfi hármasugrás brit világbajnokát, Phillips Idowut, illetve a női 3000 m akadály spanyol vb-győztesét, Marta Domínguezt, kiemelve: nagyon fontos, hogy ilyen példaképeket tudnak mutatni a fiataloknak.

Wirz jelezte, hogy az EAA-nak is folyamatosan fejlődnie kell, meg kell újulnia, többek között ezt a célt szolgálja, hogy az eddigi négy helyett kétévente tartják majd a szabadtéri Európa-bajnokságokat, s az idei évtől a megszokott Európa-kupa helyett csapat Európa-bajnokságot rendeznek.

Idowu arról beszélt, hogy a vb-cím megszerzése után is rengeteg célja maradt, amelyet el szeretne érni:

„Nem is feltétlenül honfitársam, Jonathan Edwards világcsúcsára gondolok, hiszen nem nyertem még szabadtéri Eb-t és olimpiát sem. Úgy vélem, rengeteget fejlődhetek még" – mondta az extrém külsejű, piros hajat viselő 30 éves ugró, aki a pekingi olimpián ezüstérmet szerzett.

A 33 éves Domínguez korábban 5000 méteren ért el sikereket, az idén váltott az akadályfutásra, ami nagyszerű lépésnek bizonyult.

„Váltanom kellett, mert új motivációra volt szükségem. 5000-en mindent elértem, amit lehetett, két Eb-t nyertem, s kétszer voltam vb-második, kellett valami újdonság – mondta a spanyol hosszútávfutó. – Most még pihenek a sikeres, de fárasztó szezon után, aztán megkezdem a munkát a barcelonai Eb-re, amelyen természetesen aranyérmet szeretnék nyerni.”

Az év európai atlétáinak járó díjakat az Iparművészeti Múzeumban adják át a 20 órakor kezdődő ünnepségen.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
5 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
48 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik