Atlétika: visszavonul a vitatott nemű világbajnok edzője

Vágólapra másolva!
2009.09.08. 07:22
Címkék
Visszavonul a berlini atlétikai világbajnokságon női 800 méteren győztes Caster Semenya edzője, mert saját bevallása szerint félretájékoztatta tanítványát, és nem készítette fel arra, hogy doppingellenőrzés helyett a nemét vizsgálják majd.

„Szégyellem, amit tettem, mert az egészet az én gondatlanságom miatt kellett végigszenvednie" – nyilatkozta hétfőn Wilfried Daniels, utalva arra, hogy a 18 esztendős futót vb-aranyának megszerzése után egy olyan orvosi vizsgálatra idézte be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), amely a nőiségét volt hivatott bizonyítani, ám Daniels azt mondta Semenyának: csak a szokásos doppingellenőrzésen kell részt vennie.

„Vissza kell vonulnom, és fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy tudom-e még élvezni az életemet, mert óriási a bűntudatom" – mondta a tréner, hozzátéve: nem bánt megfelelően Semenyával, és szörnyen rosszul kezelte a helyzetet.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
36 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
54 perce

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik