Atlétika: Liu Hsziang jövő vasárnap visszatér

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.12. 13:27
Címkék
Jövő vasárnap a sanghaji Grand Prix-viadalon tér vissza Liu Hsziang, a férfi 110 m gát korábbi világbajnoka.

Az athéni olimpia aranyérmesének döntését a verseny szervezői tették közzé szombaton.

A 26 éves sprinternek a teljes tavalyi szezonja ráment a saroksérülésére, a pekingi nyári játékokon a selejtezőben az első rossz rajt után feladta a küzdelmet. Az olimpia után hosszú ideig kereste stábjával a megfelelő gyógymódot, míg végül decemberben feküdt kés alá Houstonban. Ezt követően Kínában kezdték meg a rehabilitációs kezeléseket, melyek miatt augusztusban a berlini vb-t még ki kellett hagynia.

A sanghaji szervezők azért is örülnek a helyi születésű Liu visszatérésének, mert az olimpiai és világbajnok sprintersztár, Usain Bolt bejelentette: kimerültség miatt nem áll rajthoz a kínai városban.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
3 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
5 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
30 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
32 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
36 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik