Jelena Iszinbajeva sírva fakadt a vereség után

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 08:08
Címkék
Az orosz Jelena Iszinbajeva könnyezve vette tudomásul, hogy vereséget szenvedett a női rúdugrás döntőjében a berlini atlétikai világbajnokságon. A klasszis érvényes kísérlet nélkül zárta a finálét – a győztes, Anna Rogowska is meglepődött, hogy ő nyert.
"A rúdugró magányossága" – Iszinbajeva sírva fakadt (fotó: Reuters)

Nem maradtunk szenzáció nélkül a berlini atlétikai világbajnokság harmadik napján sem: míg vasárnap Usain Bolt világcsúcsától volt hangos a világsajtó, hétfőn az okozott nagy megdöbbenést, hogy női rúdugrásban kikapott Jelena Iszinbajeva.

De még hogy! Az orosz klasszis – aki egyébként 2004 óta veretlen volt a világversenyeken – túlságosan sokat kockáztatott, stílszerűen szólva túl magasra tette a lécet. Iszinbajeva 475 centiméteren szállt be a küzdelembe, ám az első kísérletét teljesen elrontotta. Ezt követően 480 centiméterre ment, mivel riválisa, Anna Rogowska átjutott a léc felett, de a hátralévő két kísérlete sem volt sikeres.

„Mindent megtettem a versenyen. Talán jobban ki kell magam pihennem. Még van hátra néhány év az olimpiáig, amely nagyon fontos számomra. Talán most jött el az idő arra, hogy veszítsek. Ez a vereség motiválni fog, hogy még jobban koncentráljak. Még hasznos lehet számomra" – vonta le a tanulságot Iszinbajeva, könnyekkel a szemében.

Nemcsak az orosz klasszis, hanem az újdonsült lengyel világbajnok, Rogowska is meglepődött. „Sokkolt az eset. Azt hittem, sokkal nagyobbat kell majd ugrani az aranyhoz. Sohasem gondoltam volna, hogy nyerni fogok itt, Berlinben."

Férfi 10 000 méteren az etióp Kenenisa Bekele világbajnoki csúccsal győzött az eritreai Zersenay Tadese és a kenyai Moses Masai előtt. „Nehéz verseny volt, de sikerült győznöm. Most már az 5000 méterre koncentrálok" – mondta a futam után Bekele.

A harmadik nap magyar szempontból legérdekesebb száma a férfi kalapácsvetés döntője volt, amelyben Pars Krisztián végül a negyedik helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
38 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
1 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
1 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik