„Bolt még nem futotta meg a legjobbját”

Vágólapra másolva!
2009.08.14. 14:30
null
Usain Bolt még tovább gyorsulhat (Fotó: Action Images)
Címkék
A száz méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója, Maurice Greene szerint Usain Bolt még rengeteget fejlődhet, és tovább javíthatja a sprinttáv világcsúcsát.
Még el sem kezdődött az atlétikai világbajnokság, máris mindenki a százméteres síkfutás döntőjének lázában ég. A szakértők nagy versenyt várnak; a legnagyobb esélyes természetesen a világcsúcstartó Usain Bolt, de akár az idei legjobb eredmény birtokosa, Tyson Gay is odaérhet az első helyre.

Az olimpiai bajnok Boltról nyilatkozott Maurice Greene is, aki szerint a jamaicai még tovább fejlődhet.

„Senki sem tudja, hogy Usain Bolt milyen gyorsan tud futni valójában – mondta a BBC munkatársainak a korábbi világrekorder. – Nem hiszem, hogy futott már valaha tökéletes százat, és azt sem, hogy elérte már a végsebességét.”

Greene hozzátette, hogy Bolt tehetsége még nem igazán teljesedett ki száz méteren. Az amerikai ezt azzal magyarázza, hogy a világcsúcstartó csupán két éve indul ebben a számban, és futamról futamra tanulja a versenyzést.

Bolt legjobb százas eredménye idén 9.79 másodperc, igaz, nem futott ideális körülmények között.
Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
3 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
37 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik