Atlétika: 75. születésnapját ünnepli Kulcsár Gergely gerelyhajító

2009.03.11. 00:38
Címkék
Ma ünnepli 75. születésnapját a magyar sport kiemelkedő alakja, Kulcsár Gergely atléta.
A háromszoros olimpiai érmes, kiváló gerelyhajító hetvenötödik évét töltötte be egészségben, jó kondícióban. A hazai atlétika nemzetközileg is elismert versenyzőjeként, majd edzőként, szakvezetőként szerzett elismerést önmagának és a magyar dobóatlétikának. Életpályája példaként állítható a fiatalok elé, „civil” életvitele és versenyzői kvalitásai a legjobbak közé emelték. Méltán volt az olimpiai csapat zászlóvivője három olimpián is. „Kuli” ma is aktív, sokrétű munkát vállal a hazai sportéletben, segítséget nyújt az atlétikának.A hazai gerelyhajítás egykori és mai reprezentánsai elhatározták, hogy – elfogadva Németh Miklós olimpiai bajnok felhívását –, közösen köszöntik fel Kulcsár Gergelyt és elevenítik fel a magyar gerelyhajítás „aranykorszakát”. Kulcsár Gergely négy olimpián vett részt, Tokióban második, Rómában és Mexikóvárosban harmadik lett, Münchenben helyezetlen maradt. Nemzetközi szereplése mellett tizenháromszor nyert magyar bajnokságot, 55 alkalommal képviselte a magyar színeket.
Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–Sevilla

Spanyol labdarúgás
4 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
5 perce

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
11 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
14 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
24 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
28 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
46 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
56 perce