Spurs: kölcsönbe érkezik az argentin válogatott – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.08.08. 19:25
null
Lo Celso jó teljesítményt nyújtott a Betisben, most legalább egy évig a Spurs játékosa lesz (Fotó: Twitter/Tottenham)
Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyéves kölcsönszerződést kötött a Real Betis középpályásával, Giovani Lo Celsóval, de közzétették a Fulham U21-es válogatott játékosának, Ryan Sessegnonnak az érkezését is.

 

Giovani Lo Celso hazájában, a Rosario Centralban kezdte profi karrierjét, majd folyamatos jó teljesítményének köszönhetően 2016-ban szerződtette a Paris Saint-Germain. Ezt követően még egy idényt eltöltött a Rosarióban kölcsönben, majd visszatért Párizsba, ahol 54 tétmérkőzésen hat gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.

Mivel nem tudta magát beverekedni a francia bajnok kezdőcsapatába, a spanyol élvonalban folytatta pályafutását, a Real Betisben. A sevillai klub 30 millió eurót fizetett a PSG-nek, Lo Celso pedig meghálálta az árát: 32 La Liga-meccsen kilenc gólig jutott, mellette hatszor volt előkészítő.

Mindössze egy idény után ismét továbbáll a 23 éves argentin válogatott középpályás – a Tottenham Hotspur hivatalosan is bejelentette, hogy egy évre érkezik kölcsönbe, de az észak-londoniaknak opciós joguk lesz megvásárolni, ha elégedettek lesznek vele.

Sessegnon ismét esélyt kap a Premier League-ben (Fotó: Twitter/Spurs)
Sessegnon ismét esélyt kap a Premier League-ben (Fotó: Twitter/Spurs)

Ryan Sessegnon szerződtetését mindössze néhány perccel Lo Celso kölcsönvétele után közölte a Tottenham. A 19 éves játékost csodagyerekként emlegették az elmúlt években Angliában, igaz, a legutóbbi idényben nem ment neki igazán a Fulhamben, amellyel kiesett a Premier League-ből. Az angol utánpótlás-válogatott játékosnak most ismét esélye lesz bizonyítani, ezúttal viszont jóval erősebb csapatban kell megküzdenie a pozíciójáért.

Sessegnon a bal oldalon szinte bárhol bevethető, védőt, középpályást és támadót is képes játszani az oldalvonal mellett. A Transfermarkt 35 millió euróra becsüli értékét, sajtóhírek szerint a Spurs 27 millió eurót fizetett a Fulhamnek érte.

Legfrissebb hírek

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
7 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
15 órája

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:08

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:27

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Premier League: Tielemans góljával győzött az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:30
Ezek is érdekelhetik