Rooney „idegenbeli” hódítása a címlapokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.05. 14:09
null
Wayne Rooney magánéletére újabb botrány árnyéka vetül (fotó: Action Images – archív)
Címkék
„Hazai pályán kívüli” alakításaiért hallgathat otthon Wayne Rooney, akiről a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap kiderítette, hogy tavaly örömhölgyekkel szórakozott, miközben felesége az azóta már megszületett gyermekükkel volt várandós.

Az angol válogatott és a Manchester United világsztárja a News of the World négy teljes újságoldalra kiterjedő, az olvasót a lehető legapróbb részletekbe is beavató beszámolója szerint Rooney az egyik menő manchesteri éjszakai szórakozóhelyen ismerkedett meg tavaly a csinos, 21 éves Jenny Thompsonnal.

Jenny maga mesélte el a lapnak, hogy a futballista a bárbeli megismerkedés után sms-üzenetekkel kezdte őt bombázni, randevúért esedezve. Az ifjú hölgy – akiről Rooney akkor még nem tudta, mivel is keresi a kenyerét – igent mondott, de azonnal közölte válaszüzenetében, hogy „a dolog nem lenne ingyenes”.

Az angol labdarúgás ünnepelt sztárja biztosította újdonsült ismerősét arról, hogy ez nem okoz számára problémát, sőt megkérdezte, hogy a randira nem tudna-e eljönni Jenny kolléganője is, aki szintén jelen volt a bárban.

Az első légyottra egy ötcsillagos szállodában került sor. Jenny elmesélése szerint Rooney bevallotta, hogy hasonló hármas találkozóban még nem volt része. Az örömhölgyre mindazonáltal nem tett nagyon mély benyomást a kapusok rémének ágybeli teljesítménye: mint elmondta, „csaknem minden munka” rá és kolléganőjére hárult, és „az egésznek igen hamar a végére is jutottunk”.

Az óránként 150-200 fontért (52-70 ezer forintért) dolgozó Jenny később aztán egyedül is többször felkereste híres ügyfelét, de véleménye nem sokat javult: beszámolója szerint Rooney „unalmas” volt az ágyban, és bár „megpróbálkozott malacságokkal”, ám „ez sem igazán sikerült neki ... meglehetősen félénknek tűnt”.

A heti 100 ezer fontot kereső futballfenoménnak azonban megelégedésére szolgálhatott a dolog, mivel bőkezűen fizetett: az egyik félórás légyott után például kivett farmerje zsebéből egy vaskos köteg készpénzt és 1200 fontot (400 ezer forintot) számolt le Jenny elé.

Rooney felesége, Coleen akkor már terhes volt fiúgyermekükkel, a játékos azonban az ifjú prostituált elmondása szerint ebből nem csinált különösebb gondot, olyannyira, hogy a hitvesi ágyba is meginvitálta Jennyt, ő azonban erre már pénzért sem volt hajlandó.

Az angol futball 24 éves sztárja nem először keveredik hasonló szexbotrányba: már 2004-ben kiderítette a brit sajtó, hogy az akkor 18 esztendős reménység egy lerobbant liverpooli „masszázsszalont” látogat, ahol mások mellett egy 48 éves nagymama is az ügyfelei között tudhatta.

Coleen azt a félrelépést még megbocsátotta, de hogy erre most is hajlandó lesz-e, arról egyelőre nincs hír.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
6 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik