Legyőzte a Sheffieldet, nagyot lépett a BL felé a Leicester

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 18:48
null
Az első félidőben Ayoze Pérez volt eredményes a Leicesterből (Fotó: AFP)
A Leicester City hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójában.

A MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

Még négy-öt évvel ezelőtt sem gondolták volna túl sokan, hogy egy Leicester City–Sheffield United mérkőzés akár mindkét csapat számára az európai kupaindulás miatt lehet fontos, ám ezúttal így volt. A hazai együttes szeptember óta nem állt nem Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen, most azonban a pontelőnye elfogyott az ötödik Manchester Uniteddel szemben, míg a Sheffield United egy győzelemmel a hatodik pozícióba kapaszkodhatott volna vissza – „Helló, Európa-liga!” felkiáltás mellett.

Ahhoz képest, hogy három-négy nappal korábban a Sheffield parádés játékkal kiütötte a Chelsea-t, míg a Leicester óriási pofont kapott a Bournemouth otthonában, ezúttal a „rókák” uralták a meccset az első perctől kezdve.

Bő tíz perc után Jamie Vardy eresztett meg lapos lövést a jobb alsó felé, Dean Hendersonnak lábbal kellett mentenie, majd Ayoze Pérez veszélyeztetett éles szögből. A 29. minutumban aztán már nemcsak veszélyeztetett, hanem a kapuba is talált a spanyol középpályás – a PL-ben ma debütáló, 19 esztendős Luke Thomas remek gólpasszt adott hozzá (1–0).

A második félidőre hármat is cserélt a Sheffield, a vendégek játéka a mezőnyben jelentősen fel is javult. Ennek ellenére a Leicester dolgozta ki a nagyobb helyzeteket a folytatásban is. Vardy kétszer is rendkívül önzetlenül hozta ziccerbe Harvey Barnest, aki azonban az 57. és a 61. percben is elpuskázta a helyzetét. Néhány pillanattal később John Egan fejesébe John Fleck tudott még közvetlenül a kapu előterében belekotorni, így Kasper Schmeichelnek szinte a semmiből kellettbemutatnia nagy védést.

A 79. percben aztán eldőlt a három pont sorsa: a sokadik remek Youri Tielemans indítás után Demarai Gray már nem hibázta el Vardy ziccerpasszát (2–0). Ez volt a Leicester hetedik olyan gólja az évadban, amelyet cserejátékos szerzett, ezzel épp a Sheffieldet érte be, és már csak a Manchester City áll előtte.

A Leicester egymás után az ötödik alkalommal győzte le a Sheffield Unitedet.

PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ

Everton–Aston Villa 1–1 (Walcott 87., ill. Konsa 72.)
Leicester City–Sheffield United 2–0 (Ayozé Pérez 29., Gray 80.)

KÉSŐBB
21.15: Crystal Palace–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.15: Southampton–Brighton (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 36 30 3 3 77–29 +48 93
2. Manchester City 36 24 3 9 93–35 +58 75
3. Chelsea 36 19 6 11 64–49 +15 63
4. Leicester City 36 18 8 10 67–36 +31 62
5. Manchester United 35 16 11 8 61–35 +26 59
6. Wolverhampton 36 14 14 8 49–38 +11 56
7. Tottenham 36 15 10 11 57–46 +11 55
8. Sheffield United 36 14 12 10 38–36 +2 54
9. Arsenal 36 13 14 9 53–45 +8 53
10. Burnley 36 14 9 13 41–48 –7 51
11. Everton 36 12 10 14 42–53 –11 46
12. Southampton 35 13 6 16 45–58 –13 45
13. Newcastle 36 11 10 15 37–55 –18 43
14. Crystal Palace 35 11 9 15 30–45 –15 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21 34
18. Bournemouth 36 8 7 21 37–62 –25 31
19. Aston Villa 36 8 7 21 39–66 –27 31
20. Norwich City36562526–68–4221
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik