PL: Keményebb az élet a Citynél, mint gondoltam – Grealish

2021.12.01. 11:33
null
Nincs könnyű dolga (Fotó: AFP)
Jack Grealish azt mondta, sokkal nehezebben szokik hozzá a mindennapokhoz a Manchester Citynél, mint azt korábban gondolta. Anglia legdrágább futballistája szerda este éppen korábbi klubja, az Aston Villa ellen lép majd pályára a bajnokságban – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A 26 éves középpályás augusztusban Premier League-rekordot jelentő 100 millió fontért került a bajnokcsapathoz, amelyben visszafogottan kezdett, eddigi 15 meccsén két gól és három gólpassz került a neve mellé.

„Keményebb az élet a Citynél, mint gondoltam. Új vezetőedzőhöz, új játékostársakhoz kell alkalmazkodni – nyilatkozott Grealish a Daily Telegraph-nak. – Azt nem mondanám, hogy szenvedtem, de az elején nehezen tudtam megszokni. Nem kaptam annyi gólpasszt és nem szereztem annyi gólt, mint az előző szezonban, de sohasem kételkedtem magamban.”

Az angol válogatott futballista hozzátette: az „árcédulája” nem tesz rá különösebb nyomást, egyáltalán nem foglalkozik vele.

Pep Guardiola, a City vezetőedzője támogatásáról biztosította Grealisht.

„Az elején minden új játékos küszködik, de számára nagyon könnyű megvalósítani az elvártakat, mert kitűnő futballista. Talán azért rajtolt kissé visszafogottan, mert tiszteli a csapattársait és új neki a környezet. Ez teljesen normális, ez egy folyamat. Időre van szüksége” – fogalmazott a katalán tréner.

A második helyen álló Manchester City 21.15 órától lép pályára az új vezetőedzőjével, Steven Gerrarddal két sikernél tartó, 13. Aston Villa otthonában.

(MTI)


Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
8 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
10 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
13 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
15 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
17 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43