Hodgson akkor is jól keres, ha a Pool új tulajdonosa elbocsátja

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 14:42
null
Hodgson számára szakmailag kudarc lehet a liverpooli időszak, ám anyagilag biztosan jól jár (Fotó: Action Images)
Címkék
Sajtóértesülések szerint 3 millió font lelépési pénz jár Roy Hodgson menedzsernek, ha elbocsátása mellett dönt a bajnokságot gyatrán kezdő Liverpool esetleges új tulajdonosa.

Roy Hodgsonnal nem fogják a bolondját járatni. A Liverpool irányítását a nyáron Rafa Beníteztől átvevő szakember rendkívül gyatrán kezdte meg a Premier League-idényt csapatával, hét forduló után mindössze hat ponttal a 18., kieső helyen áll. Mivel rövidesen új tulajdonos, az amerikai New England Sports Ventures csoport érkezhet a Mersey partjára, az állása is veszélybe kerül.

Bár szakmai tekintélyéből sokat veszíthet az angol szakember, aki korábban a Malmőt, az Internazionalét, a Grasshopperst és az Udinesét is irányította többek között, és Svájcban, az Arab Emírségekben és Finnországban is volt szövetségi kapitány, anyagilag nem járhat rosszul liverpooli szerződésével. Hodgson ugyanis már a nyáron tisztában volt vele, hogy valószínűleg még az idén nyélbe ütik a klub adásvételét, és szerződésébe egy olyan záradékot is beleíratott, hogy ha az új tulajdonos elbocsátja, mindenképpen fizessék ki 12 havi jussát, azaz hárommillió fontot.

„Roy a szerződése megtárgyalásakor tudta, hogy milyen kockázattal jár egy edző számára az új tulajdonos érkezése, ezért kérte a megállapodásába a záradékot – mondta Broughton elnök a Sunday Mirrornak, hozzátéve, a rossz eredmények ellenére kiáll a menedzser mellett. – Nekem töretlen a bizalmam Royban, de ha az új tulajdonos az eredmények alapján váltani akar, megértem."

A New England Sports Ventures képviselői mindenesetre azt mondták, nem tervezik új menedzser kinevezését, Hodgsonnal együtt próbálják meg talpra állítani a csapatot.

Az amerikai New England Sports Ventures csoport 300 millió fontos vételárban állapodott meg Martin Broughtonnal, a Liverpool elnökével, s az adásvételt a Premier League is jóváhagyta. Ám a jelenlegi tulajdonosok, a szintén amerikai Tom Hicks, George Gillett páros bírósághoz fordult, és meg akarja semmisíteni az üzletet, amelyen 144 millió fontot veszítene. A legfelsőbb bíróság kedden jelenti be, hogy helyt ad-e Hicks és Gillett kérelmének.

A két amerikainak kedvező döntés esetén a Liverpooltól 280 millió fontot követelő Royal Bank of Scotland csődeljárást kérvényezhet a klub ellen, és a liga akár kilenc pont levonásával sújthatja a gárdát.

Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
14 perce

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
47 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
52 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
57 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik