Az Ajax megegyezett a Poollal Luis Suárez áráról

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 18:32
null
Suárez (piros-fehérben) góljaira szükség lesz Liverpoolban is (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek a holland Ajaxszal Luis Suárez átigazolásáról. A játékos 26.5 millió euró ellenében érkezhet a „vörösökhöz".

Úgy tűnik, hogy újabb átigazolási szappanopera ért, illetve ér véget. A Liverpool már régóta udvarolt az Ajaxnak Luis Suárez miatt, s most a két klub végre megállapodott az átigazolási összegről.

A Pool hivatalos honlapján jelentette be, hogy az Ajax 26.5 millió euró ellenében átengedi az uruguayi gólvágó játékjogát a Premier League-ben szereplő csapatnak.

Az angol együttesnek már csak a játékossal kell megegyeznie a fizetéséről, de valószínűleg ezzel már nem lesz probléma. Ezután Suáreznek át kell esnie az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, és máris a „vörösök" játékosa lesz.

Luis Alberto Suárez 2007-ben érkezett az Ajaxhoz, a 2009–2010-es szezonban 35 találatával a bajnokság gólkirálya lett, ráadásul az év játékosának is megválasztották Hollandiában. Az uruguayi válogatottban szerepelt a 2010-es világbajnokságon, ahol három gólt szerzett.

A szigetországi sajtóban megjelent találgatások szerint Suárez érkezése előrevetíti Fernando Torres távozását a csapatnál. Mint ismert, a „vörösök" visszautasították a Chelsea ajánlatát a spanyol támadóért, aki azonban „új kihívásra vágyik", és szeretné, ha a két klub tovább egyeztetne egymással.

Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
9 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
51 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik