PL: hatalmas bankkölcsönt vett fel a Tottenham a járvány miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 21:17
Címkék
A Tottenham Hotspur futballklub 175 millió fontos banki kölcsönt vett fel, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány miatt elmaradt bevételeit.

A londoni egyesület csütörtökön közölte: jövő júniusig körülbelül 200 milliós kára keletkezik abból, hogy nem rendezhetett mérkőzéseket és más sporteseményeket a stadionjában.

Hozzátették: a klubot működtető gazdasági társaság jogosult a kormány által kidolgozott rendszerben rövid távú hitel felvételére, az összeget pedig nem játékosok vásárlására fogják fordítani.

„Már március 18-án úgy fogalmaztam, hogy a klubnál töltött húsz évem alatt sok akadállyal szembesültem, de egyik sem volt ekkora” – mondta most a Spurs elnöke, Daniel Levy.

Hozzáfűzte: most minden érdekeltnek, az egyesületeknek, a tudósoknak, a járványügyi-szakértőknek, a kormánynak és az élő eseményekkel foglalkozóknak azon kell dolgoznia, hogy biztonságosan visszavezethessék a nézőket a sport- és szórakoztató-létesítményekbe.

A Tottenham egymilliárd fontból épített, tavaly átadott új stadionjában idén a futballmeccsek mellett rögbi- és NFL-mérkőzéseket rendeztek volna, illetve ez az aréna lett volna az Anthony Joshua–Kubrat Pulev nehézsúlyú ökölvívócsata helyszíne is.

Legfrissebb hírek

PL: Solanke helyett Vardy került főszerepbe – a klublegenda góljával mentett pontot a Leicester a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2024.08.19. 22:58

Videó: Henry egy trófeás poénnal odaszúrt a Tottenham-drukkereknek a FIFA-gálán

Angol labdarúgás
2024.01.16. 10:01

Képek: a dartsvilág új sztárja találkozott Fergusonékkal az MU-Tottenhamen

Angol labdarúgás
2024.01.15. 11:41

Nagy esélyt szalasztott el a Manchester United

Angol labdarúgás
2024.01.14. 17:25

Videó: amikor Vidics az égbe repítette Walkert egy Tottenham–MU-n

Angol labdarúgás
2024.01.13. 20:01

Videó: íme, az MU–Tottenham párosítás tíz legszebb gólja – beharangozó

Angol labdarúgás
2024.01.13. 18:00

Bayern: a Tottenham védője Münchenben folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2024.01.11. 23:14

PL: román válogatott védőt igazolt a Tottenham

Angol labdarúgás
2024.01.11. 22:11
Ezek is érdekelhetik