Premier League: a Chelsea is megerősítette Drogba távozását

MTI MTIMTI MTI
2012.05.22. 17:03
Címkék
A Chelsea kedden megerősítette, hogy távozik a klubtól Didier Drogba, aki szombaton a Bayern München ellen megnyert labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő hőse volt.

A 34 éves elefántcsontparti támadó hétfőn a France Football című szaklapnak úgy nyilatkozott, hogy vasárnap már közölte is távozásának tényét a társaival.

„Didier kétségtelenül a Chelsea legendája, és mindig a Chelsea-család tagja marad" – mondta kedden Ron Gourlay, a klub ügyvezetője.

A csatár nem árult el semmit arról, hogy hol folytatja pályafutását, de állítólag mesés ajánlatot kapott Kínából. A brit média már hosszú ideje a Shanghai Shenhua együttesével hozza összefüggésbe a nevét, játékosedzőként ott tevékenykedik korábbi csapattársa, a francia Nicolas Anelka.

A szombati BL-döntő hajrájában egyenlítő gólt fejelő, majd a büntetőpárbajban sem hibázó Drogbát még Jose Mourinho hozta a londoni csapathoz 2004-ben, Marseille-ből. A Chelsea-vel háromszor (2005, 2006, 2010) lett bajnok, négyszer FA Kupa-, kétszer pedig Ligakupa-győztes. 2007-ben és 2010-ben a Premier League gólkirálya volt. Nyolc londoni szezonja alatt 341 meccsen 157-szer talált a kapuba.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
13 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
28 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
45 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
54 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik