Chelsea: Petr Cech 2016-ig hosszabbított a BL-győztessel

2012.05.28. 18:59
Címkék
Új szerződést írt alá a Chelsea labdarúgócsapatához a Bajnokok Ligája fináléjának egyik hőse, a kapus Petr Cech. A cseh hálóőrt új kontraktusa 2016-ig köti a klubhoz.

„Boldog vagyok, hogy további négy évig ehhez a nagyszerű klubhoz tartozom majd – mondta a kapus, akinek aktuális szerződése jövő nyáron járt volna le. – Remélem, a következő négy év legalább olyan sikeres lesz a csapat életében, mint az ezt megelőző nyolc.”

A 30 éves kapus 2004-ben 7 millió font ellenében igazolt a Chelsea-hez a francia Rennes-től, és azóta több mérkőzésen képviselte a londoniakat, mint korábban bármelyik, a Brit-szigeteken túlról érkező játékos.

A kapuvédő 2005-ben és a 2010-ben is megkapta a Premier League Aranykesztyű-díját, ami annak a kapusnak jár, aki a legtöbb találkozót tudja le kapott gól nélkül. Cech összesen már 178 összecsapáson van túl úgy a Chelsea-ben, hogy nem vették be a hálóját – ez több, mint az összes londoni bajnokijának a fele.

Abramovics meggyőzte Torrest a maradásról – részletek itt!

Legfrissebb hírek

A portugál játékvezetőt kitiltotta a kanadai üzletlánc az elmaradt 11-es miatt

Foci vb 2026
1 perce

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 perce

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
13 perce

Erste Liga: Horváth Bálint marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
22 perce

NB I: a ZTE bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
27 perce

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
49 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik