Premier League: Bogdán a forduló válogatottjában a mértékadó BBC-nél

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.03.12. 12:25
null
Bogdán kiválóan védett a QPR ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers kapusa bekerült a labdarúgó Premier League 28. fordulójának válogatottjába a BBC brit közszolgálati televízió internetes honlapjánál.

A weboldalon Garth Crooks szakíró – aki futballistaként hosszú ideig játszott a Premier League-ben – indoklásában leszögezte, hogy a 24 éves hálóőrt egy pillanatig sem lehet hibáztatni, amiért egy esetben a gólvonal mögül ütötte ki a labdát. Álláspontja szerint a kapus dolga, hogy megőrizze hálóját a góltól, az a bíróké lett volna, hogy az egyértelműen szabályos találatot megítéljék.

A nagy vihart kavaró „védés” mellett Bogdán a szakíró szerint fantasztikusan játszott az egész meccsen, a Queens Park Rangers rohamai ellenére is nyugodt tudott maradni, s több nagy hárítással járult hozzá csapata 2–1-es sikeréhez.

A szakember azt is megemlítette, hogy ha Bogdán a folytatásban is ilyen formában játszik, a Boltonnak reális esélye van a bennmaradásra.

Az ötszörös válogatott magyar kapus mellett többek között olyan futballisták kaptak helyet a forduló 11-ében, mint Wayne Rooney (Manchester United), Didier Drogba (Chelsea) vagy Juan Mata (Chelsea).

BOGDÁN MÉG A „GÓLT” IS MEGFOGTA

A FORDULÓ CSAPATA A BBC SZAKÍRÓJÁNÁL
Bogdán Ádám (Bolton) – Phil Neville (Everton), John Heitinga (Everton), Ashley Williams (Swansea City), John O’Shea (Sunderland) – Rjo Mijaicsi (Bolton), Juan Mata (Chelsea), Junior Hoilett (Blackburn) – Victor Moses (Wigan), Didier Drogba (Chelsea), Wayne Rooney (Manchester United)
Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez futamgyőzelemmel ünnepelte a 200. versenyét

Egyéb autó-motor
7 perce

Triatlon vb-sorozat: hatodik a magyar vegyes váltó Hamburgban

Egyéb egyéni
31 perce

Felkészülési mérkőzés: Preston North End–Liverpool

Angol labdarúgás
36 perce

Varga Zsolt: Figyelnünk kell a japánok gyors mozgására és lefordulásaira

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
1 órája

Norvég kézibotrány: dőzsölés a konferencián, klubok a tönk szélén

Kézilabda
2 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik