A Liverpool követte a Chelsea-t a négy közé

2012.03.18. 19:04
null
Suárezzel madarat lehetett volna fogatni gólja után (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a Liverpool hazai pályán 2–1-re legyőzte a Stoke Cityt. A hazaiak Luis Suárez góljával szerezték meg a vezetést, amelyre a korábbi liverpooli Peter Crouch felelt, végül Stuart Downing döntötte el a továbbjutás kérdését.



A Ligakupát megnyerő Liverpool jól kezdte a mérkőzést, és már a 3. percben nagy helyzetbe került, Gerrard beadása után Maxi Rodríguez fejese azonban kevéssel fölé szállt.

A 23. percben megszerezte a vezetést a Liverpool: az állítólag hosszabbítás előtt álló Suárez kényszerítőzött Maxi Rodríguezzel, tolt egyet a labdán, majd 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1–0).

Még el sem kezdhettek idegeskedni a vendégek, amikor jött az egyenlítés, Carragher ugyan még előbb szögletre mentett, a sarokrúgás után azonban Crouch öt méterről a hálóba fejelt. Az esetnél addig reklamált Reina – érzése szerint az egyik vendégjátékos szabálytalanul akadályozta őt az ötösön belül, amiben azért lehet valami –, amíg sárgát nem kapott (1–1).

A 33. percben Whitehead indítása után Walters próbálkozása kerülte el a kaput, majd a félidő vége előtt Suárez passzát követően Gerrard lőtt a léc fölé.

A második játékrész elején Downing ívelése után Suárez fejese szállt mellé, az 58. percben azonban már ismét a hazaiaknál volt az előny, Downing kapott labdát a kaputól 23 méterre, kissé jobbra, a mellette érkező Gerrard elé játszott, aki sarokkal passzolt vissza társához, a melyet követően az Aston Villától érkező játékos becselezte magát a tizenhatoson belülre, és 12 méterről, kissé balról a bal alsóba lőtt (2–1).

A 68. percben még egy Gerrard, Suárez összjátékot követően utóbbi lövését védte Sörensen, újabb helyzet már nem alakult ki, így gól sem, a Liverpool 2–1-es sikerével bejutott a legjobb négy közé.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Liverpool–Stoke City 2–1 (Suárez 23., Downing 58., ill. Crouch 27.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Chelsea–Leicester City 5–2 (G. Cahill 12., Kalou 18., Torres 67., 85., Meireles 90., ill Beckford 77. Marshall 89.)
Tottenham–Bolton 1–1 (Walker 11., ill. Bale 6. – öngól) – a 41. percben félbeszakadt
Everton–Sunderland 1–1 (T. Cahill 23., ill. Bardsley 12.)

 

Legfrissebb hírek

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 perce

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
14 perce

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
17 perce

Urbán Zita egyéni csúccsal döntőbe jutott 3000 akadályon

Atlétika
28 perce

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
35 perce

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
59 perce

Videó: Takács Boglárka a kamera előtt tudta meg, hogy egy századdal maradt le a döntőről

Atlétika
1 órája

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
1 órája