QPR: Barton és a menedzser szerint a Norwich becsapta a játékvezetőt

2012.01.02. 19:58
Címkék
Joey Barton, a Queens Park Rangers Norwich ellen kiállított középpályása és Neil Warnock, a QPR menedzsere is úgy véli, ok nélkül mutatta fel a piros lapot a londoniak gólszerzőjének Neil Swarbrick játékvezető. Az eset egygólos QPR-előnynél történt, a meccset az ezt követően emberelőnyben játszó Norwich nyerte meg 2–1-re.

Swarbrick azután állította ki Bartont, hogy egy vitázás során Bradley Johnson, a Norwich játékosa az orrát fogva fájdalmas arccal távolodott el tőle.

„A játékvezető és a partjelző sem látta az esetet, utóbbi Johnsont látva hívta oda magához a bírót. Nevetséges döntés, az ismétlést már vagy 25-ször láttam, biztos vagyok benne, hogy ha a játékvezető is megnézi, belátja, hogy megvezették" – írta Barton a Twitteren.

„Az asszisztens döntése volt a kiállítás, ő láthatta, hogy összefejelnek, de Bradley ügyesen becsapta őt, a Norwich csalással jutott emberelőnyhöz. Én tudom mi történt, büszke vagyok a játékosaimra" – mondta Warnock.

Paul Lambert, a Norwich menedzsere azt mondta, nem látta az esetet.

Legfrissebb hírek

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
11 perce

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
56 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
1 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
1 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik