Anglia: Ferguson a Cityre koncentrál, Wenger nem bánta meg döntését

Vágólapra másolva!
2012.01.22. 20:09
Címkék
A Premier League 22. fordulójának vasárnap kora délutáni rangadóján mindhárom pontot elhozta a Manchester United az Arsenal otthonából.
„Azt hiszem, csapatomnak és a Citynek is hatalmas küzdelmet kell folytatnia a bajnoki címért – értékelt a lefújás után Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere. – Csalódott vagyok, hogy nem nyert a Tottenham, megérdemelték volna a győzelmet. Mi is, és a City is túlléptünk egy-egy riválison, egyben el is léptünk tőlük a tabellán. Az a célunk, hogy a City sarkában maradjunk, ezért is kellett utánuk nekünk is megszerezni a három pontot. Az Arsenal otthonában az döntött, hogy kiváló arányban értékesítettük helyzeteinket. Kicsit fáj persze, hogy csak két gólt vágtunk, az első félidőben el kellett volna döntetnünk a találkozót. Azért annak örülök, hogy a jó úton járunk, ezt pozitívumként kell felfognunk.”

Az Arsenal menedzserét sokan támadták azért, mert lecserélte a kiválóan futballozó, megbízóan védekező és kreatívan támadó fiatalt, Alex Oxlade-Chamberlaint, és éppen azt az Andrij Arsavint küldte be, akit nem zártak szívükbe a szurkolók, már pályára lépésekor kifütyülték, ráadásul nagyot hibázott a győztes gól előtt.

„Az utolsó 15-20 percben játékosaim mindent beleadtak, így Oxlade-Chamberlain is. A bal oldalon játszott, nem is akárhogyan, de kifutotta magát. Persze lehet, nem értenek egyet velem, hogy lecseréltem, de ezt meg kell érteniük. Nem tudom, az elmúlt években hány százat cseréltem, és bizony a szurkolók nem mindegyikkel értettek egyet. Ha meghozok egy döntést, azt vállalnom kell előttük” – védte döntését Arsene Wenger.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
8 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
27 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
35 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
36 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik