MU: Ferguson szerint válaszoltak a csapat védelmét kritizálóknak

Vágólapra másolva!
2011.11.20. 09:51
Címkék
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson a Swansea ellen 1–0-ra megnyert szombati bajnoki után elmondta, nagyon elégedett volt csapata védekezésével az idegenbeli találkozón.

„A sikerünk fontos része, hogy nem kaptunk gólt, a védekezést nem vehetjük félvállról. Az elmúlt néhány hétben rengeteg kritika érte a védekezésünket az ellenfeleink helyzetei miatt. A Swansea-nak nem voltak komoly helyzetei, leszámítva az első félidei nagy lehetőséget" –nyilatkozta a United mestere.

„Jó teljesítményt nyújtottunk, egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy vesztesként hagyjuk el a pályát. Jól tartottuk a labdát és viszonylag kényelmesen játszottunk. Ha az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni egy nullra, az olyan szintű koncentrációt ad a csapatnak, amely már régóta hiányzott. A mai napon mutatott odafigyelés az, amire szükségünk van."

„Michael Carrick igazán nagyot játszott. Óriási teljesítmény volt ez tőle, ismét jó formában van és Ryan Giggs is bevethető, így vannak választási lehetőségeink. Fabio, Fletcher és Valencia is beállt, ez is mutatja a csapat erejét – kiváló cserének bizonyultak"

A United először nyert Walesben a Premier League-ben, és ezzel a találkozóval megszakadt a „hattyúk" hazai veretlenségi sorozata.

„A Swansea-nak nagyon jó hazai eredményei voltak, ami nekünk is feltűnt a mérkőzés előtt. Kiváló csapat a Swansea, amely jól megtartja a labdát. A meccs végén adódott helyzeteket jobban kihasználhattuk volna, de mindent egybevetve jó eredményt értünk el."

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
10 perce

Röplabda CEV-kupa: idegenben nyert két szettet a MÁV Előre

Röplabda
12 perce

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
41 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
51 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
1 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
1 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik