Manchester City: Mancini elégedett, de többet akar a Napoli ellen

2011.11.20. 11:13
Címkék
A Manchester City olasz menedzsere, Roberto Mancini megdicsérte fiait a Newcastle elleni győzelem után, a szakember ugyanakkor elismerte, hogy a szerencse is mellettük állt, és ha a Napoli ellen nyerni akarnak a Bajnokok Ligája következő körében, akkor javítani kell a hibákat.

„A mai meccs nagyon nehéz volt, mivel a Newcastle egy erős csapat, ráadásul jól is játszott. A nemzetközi szünet utáni első meccs mindig nagyon nehéz. Sokat birtokoltuk a labdát, szereztünk három gólt, de szerencsénk is volt" – nyilatkozta Roberto Mancini.

„A szezon nagyon hosszú és tele van nehéz időszakokkal. Fontos, hogy az ilyen időkben is képesek legyünk legyőzni az ellenfelet."

Mancini pihentetett néhány játékost a bajnokin, hogy frissek legyenek a BL-mérkőzésre.

„Néhány játékost kénytelen voltam nélkülözni, mivel David Silva és Garreth Barry is válogatott mérkőzésről tért vissza, így szükségük van egy kis pihenésre. Ha a Napoli ellen is nyerni szeretnék, akkor jobb teljesítményre lesz szükség" – tette hozzá a tréner.

Legfrissebb hírek

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
6 perce

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
38 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
1 órája

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
1 órája

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
1 órája

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
2 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik