Anglia: Nem tudom elképzelni magam másik angol klubnál - Beckham

2011.11.22. 13:34
Címkék
David Beckham, a Los Angeles Galaxyval az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) döntőjét megnyerő futballista elmondta, Angliában csak korábbi klubjánál, a Manchester Unitednél tudná elképzelni magát, de több európai csapat is érdeklődik iránta.

„Anglia legnagyobb csapatában játszottam, és nem tudom elképzelni magam másik angol klub mezében. Vannak lehetőségeim, ami nagyszerű a koromat tekintve. Néhány nagy európai együttes érdeklődik irántam. Döntést kell hoznom, de még nem tettem meg" – jelentette ki David Beckham, aki azt sem zárja ki, hogy Los Angelesben marad.

„Elképzelhető, hogy jövőre is a Galaxynál leszek. Le kell ülnöm a családommal és a barátokkal, s eldönteni, mit tegyek. Mindenhol jól éreztem magam, ahol megfordultam, és nem számít, hol fejezem be" – tette hozzá a középpályás.

Beckham elmondta azt is, kapcsolatban van a PSG sportigazgatójával, Leonardóval – akivel a Milannál együtt dolgozott –, de nem tárgyalt a brazil szakemberrel arról, hogy a francia együtteshez szerződik-e.

Legfrissebb hírek

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
16 perce

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
1 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
1 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik