Chelsea: Villas-Boas kiosztotta a játékvezető Chris Foyt

2011.10.23. 20:21
Címkék
Élesen bírálta André Villas-Boas, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere Chris Foy játékvezetőt a QPR ellen elvesztett derbi után. Foy az első félidőben egy tizenegyest ítélt a Chelsea ellen, majd kiállította José Bosingwát és Didier Drogbát is.

A Chelsea-sek elsősorban az első kiállítást vitatták, a másodiknál Drogba egy páros lábas becsúszással nem hagyott sok választási lehetőséget Foynak. Villas-Boas szerint óriási „ellenszélben" kellett futballoznia a „kékeknek".

„Meg kell dicsérnem a játékosaimat, mert elképesztően nagyot küzdettek, bátran harcoltak kilenc emberrel is. Ez mutatja az erőnket és az elszántságunkat. Sorozatban harmadszor befolyásolta döntően egy játékvezető a mérkőzésünket, és ezzel nem vagyunk boldogok. Óriási játékvezetői hibákat követtek el a kárunkra. Nagyon csalódott vagyok Chris Foy teljesítménye miatt" – mondta Villas-Boas.

„Óriási öröm ez a szurkolóink számára, és nem gyakran érünk el ehhez hasonló eredményeket. Három pont a Chelsea ellen, ez maga az álom. A magam részéről nem hiszem, hogy a játékvezető nagyokat hibázott volna – az biztos, hogy kevesebbet bakizott, mint a két csapat" – nyilatkozta a QPR trénere, Neil Warnock.

Legfrissebb hírek

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
7 perce

Kiviszik a vb-re a bosnyákok a zenicai tolvajt

Foci vb 2026
9 perce

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Egyéb egyéni
10 perce

MLS: James Rodríguez kórházi kezelése után visszatért klubjához

Minden más foci
12 perce

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
30 perce

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik